2017. augusztus 7., hétfő

A tegnapi vacsora

Végül este 8 helyett majdnem 10 óra volt, mire hazaértek a vendégeim a repülőtérről... Kissé ideges voltam már, hiszen mindent frissen készítettem. A levegő ugyan lehűlt végre, de a lakásban azért elég fülledt meleg uralkodott, sejtettem, hogy jól esik majd egy hideg üdítő. Szépséges és nem kevésbé finom szederszörppel kínáltam mindenkit:

Még délelőtt egy tálkában összetörtem kb. 10 dkg érett szedret 5-6 dkg porcukorral, rácsavartam 2 lime levét és egészen a kínálásig hagytam állni. Ekkor Áttöltöttem egy üveg kancsóba, hozzáöntöttem 6 dl jól lehűtött szénsavas ásványvizet és 4 dl szintén hideg tonikot. A pohárba jégkockákat dobtam és pár szem szedret díszítésnek. Mentalevéllel még dekoratívabb, de már este volt és igazság szerint el is felejtettem ....

Előételnek sült camembert volt grúz szilvaszósszal, ami lotyószilvából készült és nagy sikere volt. :)


Ezután jött a brassói, amit mindig el kell készítenem a férjem fiának. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése