2019. május 4., szombat

Kókuszos-fehér csokoládés mascarpone-krém tükörglazúrral

Nem olyan régen láttam meg ezt az édességet az egyik főzős csoportban. Ráadásul egy úriember (Sipos László) tette fel - véleményem szerint minimum cukrász - és már akkor tudtam, hogy anyák napjára ezt fogom elkészíteni. Aztán ma sokat gondolkoztam, hogy megmutassam-e egyáltalán. Merthogy sehol nincs attól, amilyen az eredeti volt. Oké, persze, nem vagyok cukrász. Meg persze tükörglazúrt sem csináltam még soha. Látom, hogy millió sebből vérzik az egész, tudom, hogy sokat kellene még tanulnom. De mindegy, megmutatom, hogy lássátok, én sem csinálok mindent tökéletesre. Ám annál nagyobb szeretettel tálalom majd holnap fel ebéd után. A receptet szó szerint írom le, ahogy találtam! :)


A krém: 250 g mascarpone, 150 g fehér csokoládé, 50 g kókuszreszelék, 200 ml tejszín, kb. 100 g porcukor
A mascarponét a porcukorral kikevertem, majd hozzáadtam a kókuszt. (előtte a kókuszt leöntöttem annyi forró tejjel, hogy ellepje, mert így sokkal szaftosabb lesz). A csokit gőz fölött megolvasztottam, amikor kicsit kihűlt, hozzáadtam az előzőekhez. A tejszínt kemény habbá vertem és óvatosan összeforgattam mindent. Desszertgyűrűbe adagoltam és betettem a hűtőbe, majd néhány órára a mélyhűtőbe is.


Tükörglazúr: 150 g víz, 300 g cukor, 300 g glükóz, 150 g fehér csoki, 200 g sűrített tej, 23 g zselatin
A zselatint beáztatjuk kevés hideg vízbe. A glükóz szirupot a vízzel és a cukorral feltesszük melegedni. Nem forraljuk, csak éppen forráspontig melegítsük. A fehér csokoládét összetörjük, egy magas falú edénybe öntjük a sűrített tejet és hozzáadjuk a megduzzadt zselatint. Ha a szirup felmelegedett, akkor ráöntjük a csokira és egy darabig hagyjuk, hadd olvadjon a csoki. Utána botmixerrel elkeverjük. Arra vigyázzunk, hogy ne legyen buborékos! Tehát a botmixert végig az edény alján tartsuk! Ezen a ponton lehet színezni. Gélfestéket használjunk. Először fehéret, amikor a folyadék kifehéredett, adjuk hozzá a színt, mert így lesz élénk színű. Kész a színezés, fedjük le a tetejét folpackkal, hogy ne bőrösödjön. Meg kell várni, amíg lehűl 35-38 fokra. Ez nagyon fontos, különben nem terül szépen. Ami még fontos, hogy amit be akarunk vonni, az legyen jól kifagyasztva!. Rácsra tesszük a süteményt és leöntjük a megfelelően lehűlt glazúrral. Ami a tálcán marad, összegyűjtjük és újra felhasználható, ha felmelegítjük a megfelelő hőfokra. Ez a mennyiség 2 közepes méretű tortára elegendő. A maradék hűtőben 1 hétig is eláll.

Ezt a krémet - ahogy látszik a fotón is - nem tettem a lecsurgatáshoz rácsra, hanem kistányérra tettem rögtön, ezért mellette "megállt" a lefolyt glazúr. Nem látszik jól, de tényleg tükör! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése