2019. december 29., vasárnap

Mákos kockák

A szilvesztert nem szeretem. Nagyon nem. De akár így, akár úgy, holnap már az év utolsó napja érkezik. Mivel nem szeretem, igazán nem is készülök rá. Nem megyünk sehova, persze jelképesen azért tiszteletet adunk a távozó évnek és szeretettel köszöntjük az érkezőt.
Dolgozom ma is, holnap is. Így tegnap este már előkészítettem, ma korán reggel meg is sütöttem őket:


Összekverünk 20 dkg réteslisztet és 20 dkg finomlisztet, 2 tk sót, 2 dkg szemes mákot, 1/2 cs sütőport. Elmorzsoljuk a keveréket 20 dkg vajjal. és 80 g reszelt parmezánnal
Egy tálkában elkeverünk 10 dkg tejfölt 2 tojás sárgájával és ezt a keveréket adjuk a lisztes keverékhez.


Sima tésztává gyúrjuk. Ha nagyon ragadna, hűtőbe tesszük. Nekem inkább száraz volt, a végén még kevés tejfölt adtam is hozzá.
1/2 cm vastag téglalappá nyújtottam és vonalzó segítségével 1,5 x 1,5 cm-es kockákra vágtam.


Sütőpapírral fedett tepsire rakosgattam, a felvert tojásfehérjével lekentem és szemes mákkal megszórtam. 180 fokos sütőben kb. 10 perc alatt pirosra sütöttem.
Lehet vele vacakolni, de nagyon finom! :)

Az első szilveszteri aranyszabály: 👍
-tilos a szemetet kivinni a házból, mert kidobjuk vele együtt jövő évi szerencsénket is! Nem szabad mosni, ruhát teregetni és rossz ómen kölcsön adni is, mert következő évben házunkból a szerencse inkább kifele, mint befele fog kívánkozni.🤔
- A hagyomány szerint az éjféli nagy zajjal nem csupán az óévet búcsúztatjuk el, hanem vele az ártó, rontó erőket is.👍
-A szerencsemalac babonája évszázadokra nyúlik vissza. Valószínűleg egyrészt onnét származik, hogy az Alföldön az év utolsó napján, kocát látni malacaival együtt, jó jelnek számított. Ebből a babonából származhat az, ha valakit szerencse ér, a mai napig azt mondjuk rá: „malaca van!”🍀🐖🐷
- Nem mindegy az sem, mi kerül az asztalra! Nem szabad például szilveszter napján baromfihúst enned, mert a babona szerint a baromfi hátrakaparja a szerencsédet! Halat mert eluszik a szerencsénk! Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere. De ne együnk meg mindent szilveszterkor, hagyjunk ételt a hűtőben, hogy az új esztendőben se szenvedjünk hiányt semmiből!🍞🥓🍖
- S az sem mindegy, milyen alsónemű van a ruhánk alatt! Szilveszter éjszakáján a babona szerint feltétlenül piros bugyit, férfiaknak pedig piros alsógatyát kell viselniük. Ezzel biztosítjuk, hogy a szerelmi életünk a következő évben is vérpezsdítő, mozgalmas, szerencsés és izgalmas legyen. ♥️Csak egy a probléma, hogy ezen az éjszakán nem ajánlatos szeretkeznünk, mert ezzel elcsesszük a jövőnket!
-Nem maradhat száradó ruha a szárítón, mert jövőre akasztott ember lesz a családban!😲
- A szerelmesek éjfélkor kenjenek egymás szájára mézet, és úgy csókolják meg egymást. Édes élvezeteken kívül, boldogság vár rájuk az újévben. (Egyes vidékeken a gyermekek száját is mézzel kenték meg ezen a napon, hogy édes beszédű, kedves emberré váljon, hogy sok édességet ehessen az esztendőben.🍡🍭
- Aki üzlettel foglalkozik, annak gyümölcsöket kell ennie, hogy gyümölcsöző esztendő köszöntsön rá. Ha almát eszik, számlálja meg, hány almamag van az almában, annyi siker üti a markát abban az esztendőben!🍎🍏
- Szilveszterkor lógassunk ki egy pénzérmét madzaggal az ablakba, majd éjfél után a madzag segítségével húzzuk be, ezzel növeljük a pénzhez jutási esélyünket az újévben!💰
- Tárjuk ki éjfélkor az összes ajtót, hogy kimenjen az óév!🕛
- Ha még nem találtad meg az igazit, akkor tegyél tükröt és fésűt a párnád alá, és éjszaka megálmodod jövendőbelidet!📜
- A pezsgő ivás lényege pedig az, hogy ha drága, úri italt iszunk az újév első perceiben, a folytatás is gazdag, úri, fényűző lesz.🍾
Ezzel a kis szösszenettel kívánok minden jót, egészséget, szerencsét,sok boldogságot a következő évre ! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése