2020. október 31., szombat

Limara csokitortája

 Nincs semmiféle ünnep, ráadásul nem vagyok nagy torta-mester... De ezt a krémet muszáj volt megcsinálni és most alig várom, hogy megvághassam!

Limara receptjei nem csak a kenyereit illetően tökéletesek!Mindent beszereztem hozzá, amit ő írt, bár  megjegyezte, hogy mi az, ami elhagyható.

Hát, ha a menyországban ilyenekkel fognak kényeztetni, az nem lesz rossz! :))))


Első lépés, hogy sütünk 8 tojásból egy piskótát.
A tojásokat 24 dkg cukorral, robotgéppel nagyon könnyű habbá verjük. (Ez legalább 8-10 perc folyamatos keverés!) Ekkor óvatosan beleforgatunk 24 dkg lisztet, majd sütőpapírral bélelünk egy tortaformát, ami vékonyan lekenünk olajjal és beleöntjük a tésztát. 
175 fokos sütőbe toljuk, 25-30 perc alatt készre sütjük. Résnyira nyitott sütőajtónál hagyjuk kicsi hűlni, majd a formából kiszedve rácson hűtjük ki teljesen és 3 lapba vágjuk.


A krémet én már tegnap elkészítettem.
4 tojást gőz fölött habosra keverünk 15-20 dkg cukorral, akkor jó, ha már kezd sűrűsödni. Lehúzzuk a tűzről, belekeverünk 2 ek kakaóport és beletördelünk 10 dkg étcsokoládét. Simára keverjük. Hozzáadunk 2 ek darabos mogyorókrémet és pár csepp narancsolajat. Limara írta, hogy akinek nincs narancsolaja, az használjon reszelt narancshéjat. 
Amikor a krém teljesen kihűlt, habosra keverjük 15 dkg vajjal.
Betöltjük a lapokat és kívülről is bevonjuk a tortát. Díszítjük. 


Soha nem reklámoztam a blogban, most sem ez a célom.

Akik ismernek, tudják, hogy Nutella rajongó vagyok. Nem eszem meg a hasonló mogyorókrémeket, mert Nutella csak egy van! :))) De az bizony nem darabos! Ami nem baj, azzal is finom lenne! :( De, ha Limarad azt mondja, darabos mogyorókrém kell bele, akkor bizony az kell. Ezt választottam és higgyétek el nekem, ez valami csoda! Lehet, felveszi a versenyt egyedüliként az imádott Nutellámmal? :))))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése