2019. október 26., szombat

Savanyú káposztán sült hurka és kolbász hagymás tört krumplival

Na jó, ez nem alma! :)))) Szerintem ez nagyjából két napra elég is nekünk. :) És nem kell vele túl sokat foglalkozni, maradt időm az almákra! :)


A nagy kacsasütő edényemet kizsíroztam és beleterítettem 1 kg savanyú káposztát (én nem szoktam kimosni, nekem így finom).
Ráfektettem a "disznóságokat" és 180 fokon egy órán át sütöttem. A vége felé egyszer megforgattam a hurkát és kolbászt.
A hámozott, kockázott krumplit sós vízben megfőztem. 1 fej hagymát apróra vágtam, zsíron pirosra sütöttem, majd rátettem a krumplit. Sóztam, borsoztam és villával megtörtem. Jól átsütöttem.

Almás-marcipánkrémes sütike

Akkor a másik almás :) Ez annyira szépséges és annyira finom, hogy minden évben muszáj elkészíteni. Tavaly ITT már megosztottam :)



A díszítéssel el lehet tölteni az időt :))))


Hárombögrés sütemény

Almamérgezést fogtok tőlem kapni mostanában! :) Már vagy 20 kg almát lefagyasztottam, de még mindig van. Kétféle almás is készült a hétvégére. Ez a hárombögrés az egyik. Nagyon egyszerű elkészíteni, egy kevert sütike gazdagon megrakva almával. :)


Kimérünk 1 bögre grízt, 1 bögre lisztet, 1 bögre cukrot és fél cs sütőport. Alaposan összekeverjük.


A forma alját és oldalát kikenjük vajjal. Beleszórunk 1 réteget a keverékból, majd megrakjuk reszelt almával. (Én rétegenként 3 közepes almát reszeltem meg és azonnal meglocsoltam citromlével, hogy ne barnuljon meg. Jön a következő réteg lisztes keverék, majd megint alma.


Az utolsó réteg lisztes keverékkel befedjük az almát. Forrásig melegítünk 1 bögre tejszínt (az eredeti recept tejet ír, de gondoltam, tejszínnel még finomabb). Jól meglocsoljuk a süteményt, meg is szurkáljuk, hogy mindenhova jusson a tejszínből.
180 fokos sütőben kb. 50 perc alatt megsül.
Hagyjuk a formában kihűlni teljesen, utána szépen kiborítható.


Nincs benne tojás, de nem kell megijedni, nem esik szét! :)

2019. október 25., péntek

Grillezett velőscsont

Krúdy Gyula Szindbádjának kedvenc étele a velős csont volt. Gyermekkoromban ünnepnek számított, ha a levesben volt velőscsont és ez többnyire Apukámnak jutott. Boldogkukta megosztásában találkoztam ezzel a grillezett változattal, amikor megláttam, nyálcsorgatva néztem a rövid viedót a csontban bugyogó velőről és alig vártam, hogy atanyán legyünk, amikor is ezt elkészíthetem. Hát, megtörtént! Ágikám, köszönöm a rengeteg segítséget és útmutatást! :)


A hosszában félbevágott velős csontokat sóztam, borsoztam és megcsorgattam kevés olívaolajjal.

 A jó forró grillrácsra tettem velővel lefelé 3-4 percre, majd megforgattam a csontokat és hagytam addig, amíg a velő elkezdett "pöfögni" a csontban. Mielőtt levettem a tűzről, megszórtam friss kakukkfűvel is.


Fokhagymás pirítósra tettem a velőből. és, hát isteni....


2019. október 22., kedd

Birsalmasajt

Emlékszem, nagyanyám aszekrény tetején tartotta a birsalmát, aminek isteni illata volt. Párszor nem bírtam ellenállni a kísértésnek és próbáltam enni ebből az illatos gyümölcsből, de aztán rájöttem, hogy ez bizony így nem ehető... A birsalmasajtot pedig nem szerettem.
Két birs-bokrom is van a tanyán, idén különösen sok és viszonylag egészséges gyümölcsöt hozott. Ám, hiába készítem minden évben, vegyes tapasztalataim vannak a sikert illetően. Most többé-kevésbé sikerült. A színe gyönyörű! :)


A birs termékenységi szimbólum, a görög mitológiában is szerepel. A régi cigány hagyományok szerint a terhes lánynak, ha erős gyermeket akar, erős férfi vérével átitatott birset kell ennie, ráadásul fogyó holdnál.
Rendkívül egészséges gyümölcs, alacsony energiatartalommal. Jól lebomló szénhidrátokat, A-, B3-, B6-, C-vitamint, kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, káliumot, nátriumot tartalmaz. Több értékes vitamin és ásványi anyag van benne, mint az almában.


5-6 szem egészséges birsalmát jól megmostam, a bolyhos "bundáját" lesikáltam és negyedeltem. A magházukat kivágtam (Óvatosan kell ezt a műveletet végezni, mert a birs húsa nagyon kemény, könnyen "megszalad" a kés rajta!)
Ezután ennyi vizet öntöttem rá, ami jól ellepte és fél óra alatt, fedő alatt puhára főztem. Leszűrtem és a puha gyümölcsöt botmixerrel pépesítettem. 1 kg cukrot és 1 tk citromsavat adtam hozzá és kis lángon, folyton kevergetve felfőztem. Legalább 40 percet főtt így, akkor lett elég sűrű. (Kis tányérra cseppentve hamar bebőrösödik, akkor jó.
Fóliával bélelt formákba öntöttem és hagytam megdermedni, majd másnap sütőpapírral bélelt tálcára borítottam őket. Most hagyom száradni, minden nap megforgatva!

2019. október 20., vasárnap

Citromos-mákos kocka

Készülök erre a süteményre egy ideje. Most végre mindent beszereztem hozzá és el is készült :) Nagyon finom! A citrom fanyar íze nagyon jól harmonizál a mákkrémmel :)


A piskótához: 2x2 tojás, 2x4 dkg cukor, 2x1/4 cs sütőpor, 2 x 5 dkg liszt
A mákos piskótához: 2x3 tojás, 2x6 dkg cukor, 2x2,5 dkg darált mák, 2x1/2 cs sütőpor, 2x6 dkg liszt
A mákkrémhez: 4 dl tej, 7.5 dkg cukor, 1 cs vaníliás pudingpor, 20 dkg vaj, 10 dkg darált mák, fél citrom
Citromkrémhez: 3 dl frissen facsart citromlé, 7,5 dkg cukor, 1 dl víz, 1 cs vaníliás pudingpor, 20 dkg vaj, 1 citrom reszelt héja


A piskótákat persze egyben is meg lehet sütni és kettévágni, nekem egyszerűbb külön-külön megsütni, mert a vágás soha nem sikerül...
A tojásfehérjékből a cukorral kemény habot verünk, beledolgozzuk a sárgáját, majd a sütőporral elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt, 170 fokos tepsiben 10-12 percig sütjük.
A mákos piskótákat ugyanígy sütjük, csak a lisztbe belekeverjük a darált mákot és azt forgatjuk a habba.
A mákkrémhez 3 dl tejet felforralunk a cukorral. A pudingport elkeverjük a maradék 1 dl tejjel és besűrítjük vele a cukros tejet. Beleforgatjuk a mákot, amikor teljesen kihűlt, kihabosítjuk a vajjal és a citromlével.
A citromkrémhez a citromlevet felforraljuk a cukorral és besűrítjük az 1 dl vízzel elkevert pudingporral. Teljes kihűlés után kihabosítjuk a vajjal és a reszelt citromhéjjal.
Mindkét krémből vegyünk ki a díszítéshez!
Alsó lap mákos piskóta, rá mákkrém. Sima piskóta, citromkrém, mákos piskóta, mákkrém, sima piskóta citromkrém. Mindkét krémet csillagcsöves nyomózsákba tesszük és felváltva becsíkozzuk vele a sütemény tetejét. Jól lehűtjük és szeleteljük. Tetejét mákkal megszórhatjuk.

Rozmaringos-tejszínes sült tök

Nem szeretem a sütőtököt! Rólam ez alapvetően tudható. Azonban a férjem nagyon szereti, a fiam főként levesnek, a vegán lányom meg szerintem bármilyen formában.
Ebben  csodás időben a tanyán voltunk, összegereblyéztem több erdőnyi falevelet és gyors ebédet kellett készítenem.
Szóval, ez nagyon finom lett! :)


Egy nem túl nagy, hosszúkás tököt meghámoztam, magjait kiszedtem és a húsát kb. félcenti vastagra vágtam. Tepsibe szórtam, enyhén megsóztam. 1 ek rózsaborsot összetörtem és azt is elosztottam a tetején. 3 ág rozmaring leveleit lecsipkedtem és apróra vágtam, majd ezt is a tökre szórtam. Reszelt eidami és parmezán keverékével megintettem (kb. összesen 10 dkg). Meglocsoltam kevés tökmagolajjal és felöntöttem 1/2 l tejszínnel. (Habtejszínt használok, nem főzőtejszínt!)


Alufóliával lefedtem a tepsit és 30 percig így sütöttem, majd leszedtem a fóliát a tetejéről és visszadugtam még 5 percre.

2019. október 13., vasárnap

"Mekis" almás pite

Nem nagyon szeretem a "mekis" kajákat. Egyedül talán az almás- és áfonyás pitéjüket. Nos, az almást próbáltam kicsit leutánozni. Finom lett :)


Tésztához: 250 g liszt, 2 ek cukor, 1 mkk só, 50 g olvasztott vaj, 1 dl hideg víz
Töltelék: 2-3 alma, 2 ek citromlé, 1 mkk őrölt fahéj, 5 ek cukor, 1 dl víz, 2 ek vaníliás pudingpor


A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, folpackba csomagolva hűtőbe tesszük. Az almákat meghámozzok, apró kockákra vágjuk. Meglocsoljuk a citromlével, megszórjuk a cukorral és fahéjjal, majd a fele mennyiségű vízzel felforraljuk. Hagyjuk két-három percig főni. A maradék vízzel elkeverjük a pudingport, majd az előzőekhez öntjük és besűrítjük a tölteléket. Hagyjuk teljesen kihűlni.
A tésztát 6 részre osztjuk, téglalapalakúra nyújtjuk a darabokat. Egyik felükre tölteléke teszünk. A széleit megkenjük egy kis vízzel, majd a tészta másik felét ráhajtjuk. Lenyomogatjuk a széleket, kicsit vissza is hajtjuk, hogy biztosn ne folyjon ki sütés közben. Kevés olajban aranyszínűre sütjük, porcukorral tálaljuk.

Meggyes-habos

Ezt a receptek sok-sok éve kaptam Németországban élő barátnőmtől, Zsuzsitól. Amikor először kóstoltam, első találkozásunkkor, akkor végérvényesen beleszerettem. Nem csak Zsuzsiba, de a süteménybe is. Ritkán készítem (nem is tudom miért), de most rendet raktam a befőttes polcaimon és rájöttem, hogy van épp elég meggybefőttem. Hát, elkészült. A receptet már feltettem ITT



2019. október 6., vasárnap

Almás krémes

Lehet, alma mérgezésem lesz! :)))))
Jó sok almát szedtem, de ez a fán egyáltalán nem látszik... Ez a finom almás krémes készült belőle, a többit lereszelem és lefagyasztom. de akkora mélyhűtőm meg nincs, hogy ami a fán van még, minde el tudjam tenni...


1,5 kg almát meghámoztam és lereszeltem, majd 10 dkg porcukorral és fahéjjal megpároltam. Mi szeretjük a mazsolát, ezért kb. 10 dkg mazsolát is pároltam bele.
2 tojást, 2 ek cukrot, 1 cs vaníliás cukrot kikvertem 2 ek liszttel és csomómentesre kevertem 3 dl tejjel, majd folytonosan kevergetve sűrű krémmé főztem. Folpackkal letakartam a tetejét és hagytam kihűlni. 15 dkg vajat habosra kevertem 10 dkg porcukorral és összekevertem a kihűlt vaníliás krémmel.
A tésztához összegyúrtam 40 dkg lisztet 20 dkg vajjal, 15 dkg porcukorral, 1 cs vaníliás cukorra, 2 tojássárgájával, 1 cs sütőporral és 2 ek tejföllel. Folpackba csomagolva hűtőbe tettem, majd 3 lapot nyújtottam belőle és tepsi hátán, 170 fokos sütőben megsütöttem.


Betöltöttem a lapokat, a legfelső lapot porcukorral megszórtam.

2019. október 5., szombat

Húsos káposzta rizzsel - cserépedényben sütve

Visszavonhatatlanul ősz van, ilyenkor jöhet a savanyú káposzta...
Nem tudom már hol találtam ezt a receptet, de leírom, hogyc sináltam :)


A cserépedényemet már tegnap beáztattam. Kockákra vágtam egy nagyobb darab füstölt szalonnát (kb. 20 dkg lett) és pörcösre kiolvasztottam. Hozzáadtam 2 nagy fej, apróra vágott vöröshagymát és kevés lecsót (vagy 1-1 paprikát és paradicsomot). Megsóztam és kicsit összefőztem. Pirospaprikával megszórtam. 60 dkg felkokázott lapoca jött most hozzá és Vegetával ízesítettem. Félpuhára főztem. 1 kg savanyú káposztát elterítettem a cseréptálba, ráraktam a félkész húst, megborsoztam. Felöntöttem vízzel kb. 3/4-ig és hideg sütőbe toltam. 180 fokra melegítettem a sütőt és benne hagytam a káposztát 1 órán keresztül. Amikor ez az idő letelt, rászórtam 15 dkg rizst. Visszatoltam a sütőbe még 40 percre.
Tejföllel tálaltam.

2019. október 1., kedd

Savanyított hagyma

Tulajdonképp gyöngyhagymát üldözök, de sehol nem jutok hozzá... :( Kolléganőm Zsuzsa, szerzett nekem apró lilahagymát, így most azt tettem el savanyúságnak. :)


Először a hagymát langyos vízbe áztattam. Feltettem 2,5 liter vizet 20 dkg cukorral, 1 ek sóval, 6 dl ecettel. Hagytam felforrni, majd elzártam alatta a lángot és hagytam kihűlni. Ekkor beletettem 1 kk borként és 1 kk nátrium-benzoátot.


A beáztatott hagymának könnyen lejön a héja, mindet meghámoztam. Üvegekbe rakosgattam, babérlevelet dugdostam közéjük, megszórtam mustármaggal, egész köménnyel és egész borssal. Felöntöttem a lével és már kész is van! :)