2022. december 11., vasárnap

Csokiba és aprított pisztáciába mártott habcsók

 Már csak 1 hét van karácsonyig! És igen, ég a hamradik gyertya is, de most inkább ezt a kis hósipkára emlékeztető csudiságot mutatom...

A habcsók és én nem vagyunk túl jóban. Volt már, hogy sikerült, de többnyire kifog rajtam. Most nekiálltam, mert egyszerűen AKARTAM ilyen fehér szépségeket. És a kávsé-csokis talpacskák tompítják a habcsók édességét. Szerintem nagyon szép és finom sütike 💓

A rénszarvasfejet imitáló vágódeszka pedig szerelem volt az első látás előtti pillanatban 💕



Hozzávalók: 3 szobahőmérsékletű tojásfehérje, 18 dkg porcukor, 10 dkg étcsokoládé, fél dl presszókávé, 10 dkg aprított natúr pisztácia


A fehérjét kezdjük habbá verni. Mikor már habos, de még nem kemény, kanalanként adjuk hozzá a porcukrot úgy, hogy minden kanál után 1-1 percig verjük. Sütőpapírral bélelt tepsire sima csöves nyomózsákból kúpokat nyomunk. 150°C-ra előmelegített sütőbe toljuk 10 percre. Ekkor mérsékeljük a hőfokot 120°C-ra, további 20percet sütjük, majd kikapcsoljuk a sütőt, ajtaját résnyire nyitjuk, úgy hagyjuk kihűlni a habcsókokat. Ha teljesen kihűlt, könnyen leválasztható a sütőpapírról. Ha nem várjuk meg, akkor könnyen reped...
A csokit a kávéval olvasszuk össze, mártsuk meg benne a habcsókok talpát, majd nyomjuk aprított pisztáciába.



Mákos rácsos sütemény

 Gyerekkoromban mákért voltam oda! Diós soha nem hozott lázba. Ma már nincs különbség számomra, mindkettőt nagyon szeretem.

Ez a mákos sütemény küllemét tekintve is nagyon karácsonyi hangulatú. Szaftos, pici rummal megbolondított tölteléke pedig "mindent visz".😇




Tészta: 40 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 tojássárgája, 1 cs vaníliás cukor, pici só, tejföl 1-2 ek

Töltelék: 40 dkg darált mák, 1,5 dl tej, 25 dkg cukor, 1 alma, 1 citrom reszelt héja, 1 kupica rum, baracklekvár, 10 dkg forrázott, rumba áztatott mazsola


A lisztbe keverjük a cukrot, majd az egészet lemorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a csipet sót, a 2 tojássárgáját és annyi tejfölt, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Folpackba csomagolva hűtőbe tesszük (én egész éjjelre otthagytam).

A tészta kétharmad részét közepes tepsibe nyújtjuk, megkenjük baracklevárral. 

A mákot leforrázzuk a tejjel, amit a cukorral együtt forraltunk fel. Belereszeljük a citrom héját és az almát. Beleöntjük a rumot, a mazsolát és annyi lekvárt adunk hozzá, hogy krémes legyen a töltelék. Rásimítjuk a tésztalapra. A tészta másik felével berácsozzuk a süteményt. Tojásfehérjével megkenjük és 180°C-os sütőbe toljuk. Pirosra sütjük. Kihűlés után kockázható.

2022. december 4., vasárnap

Meglepetés "golyók"

 A golyó szó azért került idézőjelbe, merthogy minden lett, csak golyó nem. Egyébiránt baromi finom!

Németországban élő Zsuzsi barátnőmtől kaptam a receptet és nagyon rámozdultam. Nem igazán tudom, hogy eredetileg hogyan maradt golyó... Ha bárki tudja a megoldást, örömmel várom! 💓


Hozzávalók: 36 dkg liszt, 2 tk sütőpor, 1,5 dkg keményítő, 20 dkg cukor, 2 csipet só, 2 tojás, 26 dkg vaj, 2 ek reszelt narancshéj

Tölteléke: kakaóba forgatott marcipángolyók

A tésztát gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Kb. 3 cm átmérőjű rudat formázunk, fóliába tekerve hűtőbe tesszük kb. 1 óra hosszára.. Ezután korongokat vágunk belőle (kb. 20 g-osak) A korongokba csomagolunk egy-egy marcipángolyót (de lehet bármi más ízlés szerint), golyókat formázunk és darált mandulába forgatjuk őket, majd 180 fokon kb. 12 percig sütjük.

Elvileg a tetejét felolvasztott csokoládéval kellene csíkozni, csak olyan ideges lettem attől, hogy nem lettek golyók (meg attól, hogy a mákos linzereimre rázuhant a partvis és nagy része eltörtl), hogy ezzel már nem bíbelődtem....