2018. szeptember 30., vasárnap

Csülkös körömpörkölt

Megosztó étel, tudom. Nálunk is csak én szeretem, de én nagyon! :) Tegnap korán reggel kimentem a piacra, friss húst kaptam hozzá. Igazán elvileg lábosban jó főzni, de a szükséges idő lerövidítése miatt, kuktában készült :)


Két fej hagymát felkarikáztam, 2 gerezd fokhagymát laskára vágtam. Zsíron megindszteltem mindkettőt, majd megszórtam pirospaprikával. 1 zöldpaprikát és 1 paradicsomot vágtam bele, majd hozzáadtam a körmöket és a kockázott csülköt. Fűszereztem őrölt köménnyel, Vegetával, csípős Piros Arannyal. Felöntöttem vízzel, hogy majdnem ellepje, lezártam a kuktát és kb. 3 órán keresztül hagytam főni. Közben sós vízben negyedlet krumplit főztem ki. Savanyított patiszonnal kínáltam, leginkább magamnak :))))


2018. szeptember 29., szombat

Teriyaki szószban pácolt csirkemell szendvics

Ez az étel nem ma készült. Tegnap voltam blogger találkozón a Café gasztroblog alapítóinak szervezésében, ami remekül sikerült. Nórival beszélgettünk a náluk található kedvenc receptemről, a Pulled pork szendvicsről és eszembe jutott ez a nagyon finom szendvics. Megígértem neki, hogy ma elküldöm. :) De érdemes felfrissíteni, mert itt sem szerepelt még, hát bemutatom :)
 Az eredeti recept ITT található :)


50 dkg csíkokra vágott csirkemellhez 2 ek  szójaszószt, 2 ek rizsbort (száraz fehérbort), 1 ek mézet, 1 tk szezámmagolajat, 1 gerezd áttört fokhagymát, egy darabka friss, reszelt gyömbért adunk, összekeverjük és legalább egy éjszakán át pácoljuk.
A bucihoz: 60 dkg kenyérliszt, 2 tojás, 2 dl tej, 3+1 ek porcukor, 1 tk só, 2 dkg élesztő, 6 dkg vaj, 1 dl tejföl
Az élesztőt langyos tejben felfuttatjuk 1 evőkanál porcukorral, minden összetevőt összegyúrunk. 10 perc múlva olajos felületen átdagasztjuk, majd 20 perc múlva megint, és 30 perc múlva újra. Az utolsó dagasztás után fél órával megformázzuk, majd 30-40 percet pihentetjük sütőpapírral bélelt tepsin. Megkenjük felvert tojással, megszórjuk frissen reszelt parmezánnal, és kevés morzsolt oregánóval. 180 C fokon körülbelül 18-20 perc alatt megsütjük.  
1 dl majonézt összekeverünk 2 dl tejföllel, 1 ek mézzel, 2 ek mustárral, fűszerezzük kevés fehér borssal. 
Szeletelt bacon és és főtt-füstölt sonkaszeleteket ropogósra sütünk.

A pácolt húst kevés olajon  pirosra sütjük.
A bucikat kettévágjuk, megkenjük a majonézes szósszal, megpakoljuk a hússal és vegyes zöldségekkel: lilahagyma, peperoni paprika, töltött olajbogyó, paradicsom, zöldpaprika, csíkozott jégsaláta. Megszórjuk reszelt Gouda sajttal és tálaljuk.

2018. szeptember 27., csütörtök

Betyáros húsgombóc

Nagyon sokszor éhesen jövök haza, ilyenkor a buszon gondolkozom, mit is vásároljak, amiből valami finomat tudok készíteni. Lehetőleg olyasmit, amiből másnap vinni is tudok magammal és lehetőség szerint a családom is szereti. A fiam sajnos pont nincs itthon, pedig ő rajongana ezért az ételért! A lánykám nem eszik belőle, a férjemnek pedig ez kicsit csípős lesz. De szerintem nem az igazi, ha nem csíp...


A húsgombóchoz: 50 dkg darált hús, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 tojás, 1 cs petrezselyem, 2 ek zsemlemorzsa, só, bors
A szószhoz: 50 dkg gomba, 1 fej hagyma, 1 paprika, 1 paradicsom-paprika, 1 kis doboz sűrített paradicsom, pirospaprika, só, bors, csípős Piros Arany, vagy 1 csípős paprika, 1 pohár tejföl, 1 ek liszt


Összedolgoztam az apróra vágott hagymát, az áttört fokhagymát, az apróra vágott petrezselymet, a tojást és a zsemlemorzsát a darált hússal. Sóztam, borsoztam és hűtőbe tettem, amíg a szósz elkészült.
Ehhez az apróra vágott hagymát megdinszteltem kevés olajon, megszórtam piros paprikával, rádobtam a kockákra vágott paprikákat és a felaprított gombát. Nyomtam rá csípős Piros Aranyat (nem sajnáltam), sóztam, borsoztam, hozzáadtam a paradicsom pürét és felöntöttem 2.5 dl vízzel. Diónyi gombócokat formáltam a húsból és a szószba tettem őket. Fedő alatt hagytam puhára főni, időnként megrázogatva az edényt. A tejfölt simára kevertem a liszttel és behabartam vele a kész ételt. 2 tojásból főztem hozzá nokedlit.

2018. szeptember 22., szombat

Garibaldi pite

Azt tudtam, hogy Garibaldinak van csárdás kis kalapja, de azt nem, hogy pitéje is :))))))) Nagyon régi szakácskönyveim közül kerül elő egy vékony füzetecske, amibe még valamelyik elődöm írt kézzel recepteket. Nem tudom, ki volt, mert nem ismertem fel a kézírást. Nem is mindig volt könnyű kibogarászni... Szépen, sorban megsütöm ezeket a kincseket. :) Elsőként a Garibaldi pite címszó alatt futó süteményt készítettem el. Nagyon finom :)


21 dkg lisztbe vegyítünk 1/3 cs sütőport, majd 15 dkg vajjal összedörzsöljük, Adunk hozzá 7 dkg porcukrot, 1 tojás sárgáját, fél citrom levét. Deszkán kidolgozzuk, és kinyújtva tepsibe tesszük.


4 tojás sárgáját kikeverünk 14 dkg cukorral és 1 cs vaníliás cukorral. 15 dkg darált dióval, majd a tojások felvert habjával. Egyenletesen a tésztára kenjük. Lassú tűznél megsütjük, sütőből kivéve megkenjük savanykás lekvárral (nálam málnalekvár volt). Kihűlés után megkenjük Panama krémmel:
14 dkg vajat habosra keverünk 2 szelet olvasztott étcsokoládéval. Belekeverünk 14 dkg porcukrot, 2 tojás sárgáját. Jól kihabosítjuk. A sütemény tetejét mandulával megszórjuk.

Tegnap pedig fejtett bableves volt. Még húsvétkor lefagyasztottam a sonka főzőlevét, ehhez a leveshez nagyon finom. :)


Alpesi sajtos tészta

A tészta étel nálunk mindig nyerő. Krumplit vettem egy nagy zsákkal, az tavaszig kitart - reményeim szerint -, így sok minden nem is kellett hozzá.


Hozzávalók: 40 dkg burgonya, 25 dkg makaróni, 20 dkg sajt (Bergkäse, de most csak Cheddar-om volt), 1.5 dl tej, 1 dl tejszín, só, bors, 2 fej vöröshagyma, petrezselyem


A kis kockákra vágott burgonyát forrásban lévő. sós vízben 7 percig főzzük. Beleszórjuk a tésztát és még 8 percig főzzük. Leszűrjük. Amíg a krumpli, meg a tészta fő, összemelegítjük a tejet és a tejszínt és felolvasztjuk benne a reszelt sajt 2/3-át, sózzuk, borsozzuk.  Kivajazott hőálló edénybe öntjük a tésztát, meglocsoljuk a sajtos tejjel. tetejét megszórjuk a maradék reszelt sajttal és kb. 5 percre 200 fokos sütőbe toljuk, amíg a sajt megolvad. 2 fej vöröshagymát felkarikázunk, gyűrűire szedve 2 ek olajon pirosra sütjük. A megsült tészta tetejére szórjuk, petrezselyemmel díszítjük.

2018. szeptember 15., szombat

Nagyon finom sütemény újra

Ez az a sütemény, amivel nem tudok betelni! Ahányszor elkészítem, annyiszor osztom meg Veletek, mert tényleg szenzációs!!! Szomszéd Vera nénitől kaptam évekkel ezelőtt egy kis kóstolót, amiből a családomnak nem is jutott, mert eltüntettem az egészet. :) Aztán persze elkértem a receptjét és azóta rendszeresen elkészítem. :)


4 tojás sárgáját kikeverünk 15 dkg vajjal és 15 dkg cukorral. 1 ek kakaót adunk hozzá, a tojások felvert habját, 7 dkg réteslisztet, amit fél cs sütőporral elkevertünk. Végül 12 dkg durvára tört diót. Kikent, lisztezett tepsiben sütjük előmelegített sütőben, 180 fokon. A kisült tésztát megkenjük pikáns lekvárral (én sk. ribizlizselével kentem meg). 20 dkg darált diót, 15 dkg porcukorral, 1 cs vaníliás cukorral és 4 ek rummal összekeverünk, és rákenjük a lekvár tetejére. 1 egész tojást, 3 ek kakaóport, 10 dkg porcukrot és 20 dkg vajat habosra keverünk. Rákenjük a diós töltelékre. A végén kerül rá a máz: 10 dkg csokoládét felolvasztunk gőz fölött és kikeverjük 7 dkg vajjal.




Rozmaringos-citromos keksz

Tegnap a szabadságon lévő kolléganőnk bejött és hozott rozmaringos kekszet kóstolni. Hát, mi mást tehettem, meg kellett sütnöm! :) Persze nem pont úgy csináltam, ahogy ő. Ő ugyanis az én múltkori omlós tészta receptemet használta. Én egy kicsit variáltam. S bár még elég korán van, de azt hiszem, ez a keksz méltó helyen lenne a karácsonyi süteményes tálban is. :)


Hozzávalók: 17.5 dkg finomliszt, 7.5 dkg kukoricaliszt, 7,5 dkg porcukor, csipet só, fél kisebb citrom leve, 3 tk (kb. 2 nagyobb szál) rozmaring apróra vágott levele, 17.5 dkg hideg vaj


Összekeverjük a kétféle lisztet a sóval, porcukorral. Hozzáadjuk a felkockázott vajat, a citromlét és a rozmaringot, majd gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Ezúttal nem tettem hűtőbe, hanem 4-5 mm vastagra enyhén lisztezett munkalapon kinyújtottam, kiszaggattam és zsírpapírral bélelt tepisre sorakoztattam. 180 fokra előmelegített sütőbe toltam pontosan 9 percre.


Mértem az időt, s bár ilyenkor az ember könnyen elbizonytalanodik, mert még nagyon világos a keksz, de bizony, az már készen van! Még puha, amikor leszedjük a tepsiről és rácsra tesszük. Ahogy hűl, úgy keményedik meg kissé. Ha tovább sütjük és az alja már elszíneződik, akkor soha nem lesz omlós! Ezért mondom, hogy figyelni kell. A rozmaringtól  nagyon finom az illata és különleges az íze! :)

2018. szeptember 10., hétfő

Savanyított bébipatisszon

Mit össze hajkurásztam bébipatisszont! Sehol, de tényleg sehol nem kaptam. Az egyetlen hely a Metró áruház volt, ahol volt kitéve egy 20 dkg-os csoffadt csomaggal, az is csillagászati áron. Aztán volt osztálytársam, nagyon jó barátom, Kovács Gyuri sietett a segítségemre, aki nem ismer lehetetlent, ha rólam van szó (megjegyzem, ő vitt el a világ végére rókát simogatni) és küzdelmek árán ugyan, de beszerzett nekem 3 kg bébipatisszont. :) Már csak ott akadtam el tegnap, hogy nem találtam itthon mustármagot, na de még az Aldiban sem és a szomszédaimnál sem volt... Na, aztán még egyszer áttúrtam a fűszeres dobozaimat és mégis találtam barna mustármagot, így elkészíthettem ezt a reményeim szerint nagyon finom savanyúságot. :)


Ezeket a kis patisszonokat nem kell pucolni, csak fél órára hideg vízbe kell áztatni. Amíg ázott, elkészítettem a fűszeres levet.
2 liter vízbe szórtam nő 2 ek mostármagot, 1 ek fekete borsot, 8 dkg sót, 16 dkg cukrot. Tettem hozzá 6-8 babérlevelet és öntöttem hozzá 2 dl 20%-os ecetet. Felforraltam.
Az üvegek aljára kaprot szórtam és jó szorosan megtömködtem a patisszonokkal. Dugdostam az üvegekbe fokhagyma gerezdeket is, majd felöntöttem a forró lével. Lezártam az üvegeket és 5 percre fejtetőre állítottam. Újságba csomagoltam,


dunsztba tettem őket. Már csak a helyükre kell pakolni...

2018. szeptember 9., vasárnap

Rós hásáná

Tudom, hogy többen is olvassák a bejegyzéseimet Izraelből. Szeretnék Nektek boldog újévet kívánni!

„Huszonötödik esztendejében fogságunknak, az esztendőnek kezdetén, a hónap tizedikén, a tizennegyedik esztendőben az után, hogy a város megveretett, épen ezen a napon lőn az Úr keze én rajtam, és elvitt engemet oda.” (Ezékiel 40:1; Károli)

Ilyenkor a máskor hosszúkás, sós ünnepi kalács (barchesz) is kerek és édes. A szokásos sóba mártást felváltja a mézbe mártás. Szokás a kalácsot a zsinagógában közösen fogyasztani és jókívánságokat mondani (sáná tová umtuká – jó és édes év köszöntsön mindannyiunkra, vagy lesáná tová tikátévu vetéhátému! – jó évre legyetek beírva és lepecsételve!). Innen ered az ünnep kesze (gyülekezés) elnevezése.


A kép tulajdonosa: http://www.bzsh.hu/tag/sofar/
A Ros Hásáná, és az azt megelőző napok egyik legfontosabb szimbóluma a sófár, mely a legrégibb hangszereink egyike. Hagyományaink szerint az újévet megelőző Elul hónapban, minden reggel (szombat kivételével) sófárt fújunk, így is készülünk az félelmetes napokra, Ros Hásánára és a Jom Kipurra.
A sófár kos szarvából készült kürt.  A dallam a csecsemő sírását utánozza, ami az újjászületést jelképezi. Az ünnepi vacsora része a mézes gránátalma.


2018. szeptember 8., szombat

Paradicsomleves betűtésztával és cigánypecsenyének álcázott töltött hús

Érdekes dolog ez a paradicsomleves. Mert nem mindig sikerül. Most nagyon finom lett! :) Szoltam bele zellerzöldet is főzni, de az most nem volt. Cica nem kért! Mindent elfogad tőlem, ha adom neki, de a paradicsomlevesre fintorgott... :D


3 ek lisztet simára kevertem 2-3 ek olajjal és világosra pirítottam. Megszórtam 1 tk pirospaprikával és állandóan keverve - nehogy csomós legyen - felöntöttem 8 dl házi paradicsomlével. Az üveget kevés vízzel átöblítettem és ezt a vizet is a leveshez adtam. 1 ek sót szórtam bele és 3 ek cukrot. Fedő alatt, kis lángon kezdtem főzni. Amikor felfőtt, beleszórtam két nagy marék betűtésztát és puhára főztem.

Eredetileg cigánypecsenyét akartam készíteni. Kivettem a húst a mélyhűtőből, de csak felengedés után szembesültem, hogy kolvászhússal töltött karajt szedtem elő. Nagyon finom lett persze, de nem igazi cigánypecsenye...


Kókuszos mogyorókrémes fészek

Nem szeretem az őszt. Az ősz nekem az elmúlást jelenti, a készülődést a sötét és hosszú télre... De a mai nap csodaszép (szépségét egyébként nem vitatom). Lent vagyunk a tanyán. Rengeteget gereblyéztem, szidtam szegény diófámat, mert roskad a diótól, de szinte minden szem rossz :( Céklát tettem el és persze készítettem néhány finomságot is.
Ez a kókuszos, sütés nélküli finomság mutatós és hamar elkészült :)


200 ml vizet felforraltam 20 dkg porcukorral. Lehúztam a tűzről, hozzáadtam 10 dkg étcsokoládét és 10 dkg vajat. Addig kevergettem, amíg mindkettő elolvadt a vízben. Ekkor beleszórtam 30 dkg darált kekszet és 1 dkg kókuszreszeléket. Vizes kézzel diónyi gömböket formáltam belőle, mindegyiket kókuszreszelékbe forgattam. Sütőpapírral bélelt tálcára sorakoztattam a gömböket, mindegyik közepébe az ujjamal mélyedést nyomtam. Betettem a hűtőbe, hogy megdermedjen.


Csillagcsöves nyomózsákból kétszínű mogyorókrémmel töltöttem meg a mélyedéseket és visszatettem a hűtőbe.

2018. szeptember 2., vasárnap

Házasságkötés 36 évvel ezelőtt

Kicsit csalok, mert 2 nap múlva lesz esedékes... Csakhogy aznap 12 órában dolgozom. Minden évben felidézem a sok évvel ezelőtti napot, és minden évben eltűnődöm, hova szaladtak el az évek.  Nem jósolt senki nagy jövőt ennek a házasságnak, még a férjem sem... Soha nem bántam meg, ha ma kellene döntenem, ma is így döntenék! :)



20 örökérvényű igazság a párkapcsolatokról, amit minden kapcsolat kezdetén el kellene olvasni
1. A szerelem hőfoka idővel alábbhagy. 
2. Lesz, amikor csökken a vonzalom ereje.
3. A konfliktusok a párkapcsolatok szerves velejárói, így elkerülhetetlenek.
4. Időnként úgy érzed majd, hogy szinte egyek vagytok, máskor meg egészen távolinak, szinte elérhetetlennek tűnik a másik. 
5. Lesznek pillanatok, amikor magányosnak, szomorúnak vagy éppen csalódottnak érzed majd magad mellette.
6. Lehet, hogy néha idegesíteni fog a jelenléte, egy-egy szokása, viselkedése. 
7. Időnként felteszed magadnak a kérdést, vajon mással jobb/könnyebb/nyugodtabb/szenvedélyesebb lenne az élet? 
8. Bár kezdetben egy fél nap is örökkévalóságnak tűnik majd egymás nélkül, olyan is lesz, amikor jól megleszel nélküle. 
9. Előfordulhat, hogy nem találod mindig inspirálónak, izgalmasnak a párod társaságát. 
10. Mindannyian a magunk szubjektív valóságában élünk: ugyanaz a helyzet egészen mást jelent neked, mint a párodnak, ami könnyen konfliktusokhoz vezethet. 
11. A szerelem kockázattal jár: minél mélyebb, annál nagyobbal. 
12. Lehetnek idők, amikor ilyen gondolatok járnak majd a fejedben: "Elegem van!", „El akarok menni!”, „Más életet akarok!”, „Másra vágyom!”
13. Időnként felteszed magadnak a kérdést, miért nem mondta senki, hogy ilyen nehéz lesz?
14. Látni fogod a másik legrosszabb oldalát, ahogy ő is a tiédet. 
15. Lesz, hogy megbántjátok egymást.
16. A múlt óhatatlanul árnyékot vet a jelenetekre: azok a traumák, hiányérzetek, amiket gyerekkorotokban megtapasztaltatok, azok a csalódások, amiket korábbi kapcsolataitokban elszenvedtetek, mind befolyásolják majd, hogy mihez tudtok kezdeni az itt és most felmerülő helyzetekkel. 
17. Lesznek pillanatok, amikor elbizonytalanodtok, hogy sikerül-e végigcsinálni.
18. A kisgyermekes évek nehezek lesznek. Nehezebbek, mint gondoltátok.
19. Hosszú évekig le kell majd mondanotok számos igényetekről, pl. elegendő alvás, lustálkodós vasárnapok, stb.
20. Néha le kell nyelnetek a büszkeségeteket, felállni, odamenni a másikhoz és bocsánatot kérni. 
Ha mindezeken a buktatókon, nehézségeken átverekedtétek magatokat, akkor együtt öregszetek meg. Látni fogjátok, ahogy a másik változik, ahogy lassan őszbe fordul a haja, ahogy nehézkesebbé válik a járása, ahogy a kedves nevetőráncok a szemei körül mély árkokká válnak. 
Ti pedig mindezt végignézitek, mint legfontosabb tanúi egymás életének. 
Márpedig mindannyian tanúkat keresünk: embereket, akik végigkövetik az életünket, akik ismernek minket, akik láttak boldognak és szomorúnak, erősnek és gyengének, akiknek nem kell elmagyarázni, milyen vágyak, célok hajtottak, mit adott és mit vett el tőlünk az élet. A folytonosság igénye mindannyiunkban idegrendszeri szinten kódolva van. Egy szaggatott vonalakból rajzolt körben is felismerjük a kör egészét. Erre "kell" a másik, hogy teljes körként, értelmes egészként lássa az életünket, hogy visszaigazolja létezésünk folytonosságát. Ez az együtt megöregedés egyik legnagyobb ajándéka!
Nagy ajándék ez, vigyázzatok hát rá minden nap!
(Sheryl Paul alapján)




Kecskesajttal töltött füge baconba csomagolva, fahéjas mézzel megcsurgatva

Ahogy írtam, most ünnepeljük a 36. házassági évfordulónkat. Kettőnk ünnepe, ketten vagyunk itthon. Délután moziba megyünk :)
Kati barátnőmtől kaptam tegnap fügét, ezért gyorsan megcsináltam belőle ezt az igazán gyors, ám különleges és szép ételt, ezzel is emelve az ünnep fényét :)


Nincs is különösebb receptje. A fügéket keresztalakban bevágtam, de az alját nem vágtam át. Oldalt gyengéden megnyomtam, hogy kinyíljanak. 2 mm snidlinges kecskesajtkrémet tettem a fügébe és baconba csomagoltam őket. Egymás mellé ültettem egy kerámiatálba, mindegyik tetejére fahéjas mézes csorgattam.



Diós habbal töltött csomagok

Szinte ugyanaz a recept, mint a sokak által ismert és kedvelt diós kosárkáknak. A férjem nagyon szereti a diót és minden diós süteményt. Mivel két nap múlva lesz a házassági évfordulónk, most hétvégén ünnepeljük. :)
Nagyon omlós, nagyon finom! :)



A tésztához: 25 dkg liszt, 25 dkg vaj, 6 tojássárgája
Töltelékhez: 6 tojásfehérje, csipet só, 20 dkg cukor, 25 dkg darált dió, reszelt citromhéj


Megint omlós tésztáról van, szó, aminek a titka, hogy a lehető legkevesebbet érintkezzen a kezünkkel. Én késes aprítóval dolgozom. Belemértem a lisztet, hozzáadtam a csipet sót és gyors mozdulatokkal belekockáztam a jó, hideg vajat. A késes aprítóval morzsásra dolgoztam, majd egyenként hozzáadtam a tojássárgájákat. Mindegyikkel hagytam a gépet egyenként dolgozni. A végére szépen összeállt. Diónyi golyókat formáltam belőlük, tálcára sorakoztattam és egy éjszakára betettem a hűtőbe. A tojásfehérjéket a sóval és cukorral kemény habbá vertem, majd egy spatulával beleforgattam a darált diót. A tésztagolyókat egyenként kerek lapokká nyújtottam, mindegyik közepére tettem egy-egy mokkáskanál tölteléket és az oldalakat fellazítva becsomagoltam. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam őket, 160 fokos, légkeveréses sütőben világosra sütöttem. A maradék töltelékből (merthogy mindig marad) kiskanállal halmokat tettem a tepsire és azt is megsütöttem. A diós csomagokat porcukorral szórtam, a töltelékből készült halmokra csokit lehet csurgatni.

2018. szeptember 1., szombat

Mit is eszünk tulajdonképp???

Én már nem veszek felvágottat, a margarint teljesen kiiktattam az életünkből. Lehetőleg igazi tehéntejet iszom, de még így sem lehet kikerülni minden vegyszert. És csodálkozunk, hogy a vastagbélrák az első számú halál-faktor...



- Mit kérsz enni, kisfiam?
- Én vizet akarok, anya. Legfeljebb a vízhez egykis marhahúst,
sertéshúst, gyártási szalonnát, Na-nitriteskeveréket, magyarul
E450-es adalékot, nem húseredetű fehérjét ésemulgeátort - de
karragén, guargumi és xantángyanta ki nemaradjon belőle!
- Egyszóval te Tesco párizsit kérsz.
- Úgy van, anyukám. És kérlek, kenj meg hozzá egy lisztből,
kisízjavítóból, sikérből, antioxidánsból,tejporból, cellulázenzimből,
a savanyúságot szabályozó kálium-acetátbólés citromsavból,
emulgeálószerből és kalcium-szulfátbólálló kenyeret.
- Győri rozsosat?
- Igen, egy kis vízzel,hidrogénezett/átészterezett növényi olajat,
amelyben persze van só, emulgeálószer,kálium-szorbát.
- Már kenem is a Delmát, fiam.
- Nekem viszont, anya, ma jobban esne egy kis sertéshúsban és vízben
elkevert húspép, bőrke, karragén,polifoszfát, szójafehérje,
nátrium-laktát, étkezési keményítő,pirofoszfát, antioxidáns és
Na-nitrit.
- Akkor te a Zalahús műbeles virslijét kapodfiam. Hozzá természetesen
tartrazinnal, kinlinnel, amaranttal,indigókarminnal színezett
természetes aromával, nátrium-benzoáttal,sóval, mustármaggal,
cukorral és ecettel dúsított vizet.
- Magától értetődik, Globus mustár nélkül a virsli mit sem ér, anyukám.
- Isztok-e hozzá, gyerekek, vízben feloldottizocukrot, Na-ciklamátot,
aszpartámot, aceszulfátot, szacharint,aszkorbinsavat,
nátrium-benzoátot és fenilalanint?
- Vitamor szörpöt? Igeeeen!
- Ebédre viszont kaptok egy kis búzalisztet,kukoricakeményítőt,
hidrogénezett növényi zsírt, ízfokozót,lehetőleg E631-est és
E627-est, nátriumglutamátot, módosítottkeményítőt, állati eredetű
zsírt, élesztőport, szárított tyúkhúst ésE 150-es színezéket.
- Maggi szárnyaskrémleves lesz brokkolival!Hurrá! S utána?
- Utána pedig búzalisztet paradicsom sűrítménnyel, sajttal, ananásszal,
vízzel, növényi olajjal, nátrium-nitrittel tartósított főtt sonkával,
búzakeményítővel, cukorral, sóval,élesztővel és jóféle
acetilezett-dikeményítővel, adipáttal.
- Hawaii!
- Bizony, bizony, gyerekek, Hawaii pizza lesz, dr.Oetker módra.
- Az a kedvencünk.
- Este a tévéhez pedig mit kaptok, na mit?
- Csak nem burgonyát, növényi olajat, sót,hagymaport, autolizált
élesztőport, tejszínport, dextrózt, sajtport,nátrium-glutamátot,
dinátrium-5-ribonukleotidokat és tapadás gátlót, vagyis
szilícium-dioxidot?
- De bizony, gyerekek, úgy van, chipset. Lay'sújhagymás chipset.
- S mi lesz a vacsora?
- Vacsorára pedig a két nagy gyerek eszikaszpartámmal,
fenilalaninnal, K-aceszulfámmal, zselatinnal,hidroxi-propillal
javított joghurtot, amelyben kalcium-foszfáttal,vízzel és cukorral
fölhizlalt, egyszer már kipréseltgyümölcshús vázdarabkák vannak.
- Én is kérek őszibarackos light joghurtot! Éni s! Én is!
- Ne kiabálj, Lajoska. Te mást kapsz ma este. Na nézd, már itt is van
egy kis kóstoló: húspép, víz, zsemlemorzsa,zsiradék, liszt, panírlé,
szójagranulátum, szójakoncentrátum,keményítő,
fűszerek és karamellammóniás színezék,egyszóval Kot-kot baromfifasírt.

Jamaicai jerk csirke pirított bagettben friss salátával

Ez kivételesen ismétlés. Nagyjából egy éve készítettem el, nagy sikerrel és erre a sikerre való tekintettel újráztam :) A siker most sem maradt el. Clarissa receptje alapján készült.


Hasonló szendvics, mint a pulled-pork, ennek is egyik titka, hogy a húst jól be kell pácolni és nagyon puhára sütni. Bár közel nem olyan hosszú idő, mint a sertéshús esetében.


A salátát csak közvetlenül tálalás előtt ízesítem, hogy ne essen össze


És, hogy teljes legyen az élvezet, ezt hallgatni kell mellé! :)