2019. március 31., vasárnap

Mille feuille - vagy valami olyasmi

Mostanában sokszor jött szembe ez a finomság, hát muszáj volt megpróbálkoznom vele. Igen, ez csak próbálkozás... A lapok közötti csokikrémnek sokkal szebbnek kellene lennie. Na, mindegy, én csináltam, a miénk! :)))


Egy csomag leveles tésztát kitekertem és tepsibe tettem. Ráterítettem egy másik zsírpapírt, arra egy kisebb tepsit tettem és 180 fokos sütőbe toltam 12 percre. Amikor ez letelt, levettem róla a tepsit és a sütőpapírt és még 3 percig sütöttem, hogy piros legyen a teteje.
Órákkal előbb készítettem el a krémet. 100 g tejet felforrósítottam. Beletördeltem 15 dkg tejcsokoládét, felolvasztottam benne előzőleg hideg vízbe áztatott 2 lap zselatint, simára kevertem botmixerrel. Hozzákevertem apránként 170 g hideg habtejszínt (nem kell felverni!). Fóliával lefedve tettem hűtőbe, minimum 6 órára.
Amikor a lap kihűlt, szabályosan 6 téglalapra vágtam. Nagy lyukú nyomócsőből rózsákat nyomtam az első lapra, minden második rózsa tejszínhabból készült. Rátettem a következő lapot, arra megint rózsákat nyomtam, majd befedtem még egy lappal. Tetejére porcukrot szórtam és málnával díszítettem.


2019. március 30., szombat

Lamington tripla csokival, avagy felturbózott kókuszkocka

Ez a kókuszkocka Lord Lamington után kapta a nevét, aki 1896-1921-ig volt Ausztráliában (Queensland) kormányzó.
A sütemény kitalálását Armand Gallandnak-nak tulajdonítják, aki Lord Lamington szakácsa volt és előző napról megmaradt vaníliás piskótát használt fel, csokoládéba, majd akkortájt még ritkaság számba menő kókuszba forgatta.
Hogy mégis Lamington kocka nevet kapta, az leginkább annak tudható be, hogy egy eseményen szolgálták fel, amin ő maga nem is vett részt.Az ott felszolgált teákat, leveseket is róla nevezték el, így vélhetően a Lamington elnevezés magát, az eseményt jelenti. No, ez a kókuszkocka azonban még egy csokoládé ganache-val is töltve van, így a csokiimádók készítsék csak el bátran! :) Az ötletet és a receptet ITT találtam :)




Mindez egy finom, habos Latte-val... Hmmmmmmmmmm


Medvehagymás tojásos nokedli

Tegnapról maradt még medvehagymán, mindenképp el akartam használni. Takarítós, lányomat költöztetős napom volt, így sok időm nem is volt, egyébként meg a lelkem is fáj épp eléggé...
A napokban Györgyusz barátnőm keltette fel a figyelmemet, így nem volt kérdés, mi legyen a mai ebéd :)
Én egy kicsit másképp csinálom a nokedlit, mint általában készül. (Erre utal Györgyusz is a blogjában).



Ahogy ez az étel készült: Fél csokor, száráról lecsipkedett medvehagymalevelet kb. 2 dl tejjel összeturmixoltam. 2 tojást összekevertem 1 tk sóval, 1 ek olajjal. Ráöntöttem a medvehagymás tejet és szépen apránként adagoltam bele a lisztet, amíg megfelelő, nokedli-állagú tészta lett belőle.


Forrásban lévő, sós vízbe szaggattam a tésztát, majd forró olajra szedtem. Előzőleg kevés tejszínnel felvertem 3 tojást, picit megsóztam. Amikor a kész nokedli jól átforrósodott az olajon, ráöntöttem a tojást és csak addig kevergettem a lángon, amíg bevonta a szemeket a tojás.
A friss fejes saláta kötelező! :)

2019. március 28., csütörtök

Szezámmagos-medvehagymás rúd

Ha már medvehagyma szezon van... És még a hétvégi ebéd is ebből lesz! :)
Ma viszont délutános vagyok és viszek a kolléganőimnek is egy kis finomságot :)

 Tegnap este már begyúrtam a tésztát, ma reggelig várta sorsát a hűtőben :)
20 dkg hideg vajat felkockáztam. Hozzáadtam 25 dkg túrót, 25 dkg lisztet, 1 tk sütőport, 1.5 tk sót, fehér borsot és kb. 5 dkg apróra vágott medvehagyma levelet. Tésztát gyúrtam belőle. Betettem éjszakára a hűtőbe.


Ma reggel enyhén lisztezett munkafelületen kb. 1.5 cm vastagra nyújtottam, tetejét lekentem felvert tojással és meghintettem szezámmaggal.
180 fokos sütőben pirosra sütöttem.

2019. március 26., kedd

Pikáns medvehagymakrém

A tavasz egyik első ajándéka a medvehagyma.
Tudtátok, hogy a medvehagyma az amaryllisek családjába tartozik? És, hogy miért medvehagyma? Mert a barna medvék előszeretettel fogyasztják. :) Vadfokhagymának is hívják, jellegzetes, fokhagymára emlékeztető illata és íze miatt. Mindenféle gyógyhatása is ismert, bár én elsősorban az íze miatt kedvelem. Idén elsőként ez finom kence készült belőle :)


5 keményre főtt tojás fehérjét és sárgáját kettéválasztottam. A sárgáját kikevertem habosra 2 ek vajjal. Hozzáadtam 3 ek mustárt és 1 kis pohár tejfölt. Gyengén sóztam és borsoztam, majd belekevertem az apróra vágott tojásfehérjét és a szintén apróra vágott medvehagymát. (1 kisebb csokorral használtam fel). Hűtőbe került és már lehet kenyérre kenni :)


2019. március 24., vasárnap

Csokoládés pite

Mert azért a hétvége nem telhet el valami finom sütemény nélkül! :) Sok süteményhez odaírom, hogy mennyire finom. De komolyan mondom, ebben a műfajban én még ilyen finomat nem ettem! :)
 A tésztához 25 dkg vajat, 2 tojás sárgáját, 25 dkg lisztet, 2 ek jéghideg vizet gyorsan összegyúrtam. Amíg a tölteléke készült, hűtőbe tettem.


A töltelékhez 6 tojás sárgáját habosra kevertem 34 dkg cukorral, 6 dkg kakaóporral és 10 dkg darált dióval. A végén beleforgattam 2 tojás keményre vert habját.
A tésztát kettévettem. Egyik felét tepsibe nyújtottam, rákentem a tölteléket és befedtem a másik lappá nyújtott tésztával.
180 fokos sütőben sütöttem aranyszínűre.
Csak teljesen kihűlve lehet szépen szeletelni, az enyém még langyos volt...
Porcukorral meghintve kínáljuk.


Arany durbincs gránátalmás salátával

Tanyán voltunk, így olyan ebéd kellett, amit gyorsan meg tudtam csinálni. Fiacskám is hazajött és nagyon örült ennek a pompás ebédnek:)


Kétféle halat fűszereztem, arany durbincsot és farkassügért. Kívül-belül sóztam, borsoztam. A hasukba 3-3 gerezd fokhagymát, 3-3 karika citromot és 2-2 szál kakukkfüvet tömködtem. Alufóliával bélelt tepsibe tettem, vékonyan megöntöztem olívaolajjal. 190 fokos sütőben 25 percig sütöttem, a végén még rápirítottam egy kicsit.


A saláta nem csak nagyon mutatós, de fantasztikusan finom is! Ehhez kockákra vágtam 2 kígyóuborkát, 4 szál újhagymát felkarikáztam. Beleszórtam 2 gránátalma magjait, megszórtam egy jó nagy csokor aprított petrezselymet és 10 dkg szárazon megpirított mandulapelyhet. Rácsavartam fél citrom levét, megsóztam és meglocsoltam olívaolajjal.


Kandírozott ibolya

Nem tudom, kinek jutott először eszébe kandírozni az ibolyát. De az tudható, hogy Sissi, a magyarok királynéjának egyik kedvenc csemegéje volt.
Már csináltam ilyet korábban is, emlékszem, nagyon csúnyákat mondtam közben... Most is :)))))))))) Hihetetlen sziszifuszi munka. De a végeredmény tényleg finom! Nem csak önmagában, hanem tortákra, süteményekre díszíteni is kiváló! :)



Egy tojásfehérjét lazán felverünk egy villával. Nem kell habbá verni, csak meglazítani. Ezután egy ecset segítségével a szirmokat bekenjük a tojásfehérjével, majd megszórjuk porcukorral.
Porcukorral hintett zsírpapíron hagyjuk megszáradni.


2019. március 21., csütörtök

Sajtos-fokhagymás cipó

Éhesen jöttem hazafelé és közben az járt a fejemben, hogy a fiam is előkerülhet. Tudom, hogy milyen ételeket szeret, ezért ez volt a kiindulás. :)
A cheddar sajt amúgy is mindent visz nála :) Hát ez lett belőle. És mikor hazaértem, hát ki köszöntött fülig érő szájjal??? Hát persze! :))


Egy félkilós cipóthosszában és keresztben bekockáztam úgy, hogy alul nem vágtam át. A kockák közé rudacskákra vágott cheddar sajtot tettem (kb. 20 dkg volt összesen). Megszórtam kevés sóval, borssal, 20 dkg reszelt Trappista sajttal. Felolvasztottam 10 dkg vajat, elkevertem benne 3 gerezd áttört fokhagymát. Megszórtam a kenyérkét jó sok aprított petrezselyemmel és meglocsoltam a fokhagymás vajjal.:


200 fokos sütőben kb. 25 percig sütöttem. Forrón nem könnyű szeletelni, de mégis úgy az igazi! :) Nem tudom, milyen, ha kihűl, mert kb. 10 perc alatt elfogyott :)))




2019. március 16., szombat

Róka-keksz

Hiába, a szerelem, az szerelem! :) Már egy ideje megvan ez a róka-sütipecsét, de most próbáltam ki először.
Zsuzsi barátnőmnek van egy nagyon hasznos on-line boltja, ő azonnal hozta nekem. Persze nem csak ilyen sütipecsét található nála, hanem nagyon sok minden! Érdemes körülnézni:
https://gourmandia.eu/Birkmann-kekszpecset-Roka?fbclid=IwAR2_TYRSRF7WgSUmsjnjPjliKGgM-6pIp8FJHOnRKe0qrlzHZ7_VzDStphE

vagy:
https://gourmandia.eu/Birkmann-keksz-kiszuro-Roka?fbclid=IwAR1WYwF271JIai3kwZ-CoKoJa1y8OuD13E-oFeNVtv3PRAPRWuTvZHq1opg


A recept nagyon egyszerű és mint látjátok, sütés után is gyönyörűen megtartja a mintát :)


15 dkg vajat habosra keverünk 1/2 tojással (ezt úgy a legegyszerűbb, hogy a tojást egy tálkában felverjük és leöntjük a felét. Én lemértem feltöréskor, így egyszerű volt a tálba mérnem a felét). Adunk még hozzá 70 g cukrot. Jó habosra keverjük. Kimérünk 200 g lisztet, hozzáadunk 1 tk sütőport, csipet sót, és 1 citrom reszelt héját. Ebből az egészből sima tésztát gyúrunk, folpackba csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük.
Én fólia alatt nyújtottam ki kb. 5 mm vastagra és kiszúrtam a 8 cm-es korongokat. Sütőpapírra pakoltam őket és azon nyomta bele a mintát.
200 fokos sütőben 10 perc alatt világosra sütöttem és rácson hagytam kihűlni.


Kecskesajt ibolyás salátával

Inkább az ehető virágok látványát szeretem. Persze, nagyon sok finomságot lehet készíteni belőlük, de akkor is, nekem elsősorban a látvány miatt kell foglalkoznom velük :) Ezen a hosszú hétvégén, amikor van idő a lusta reggelire, szépen feldobja az asztalt ez a kecskesajtos krém :)


Ehhez néhány napja szedtem egy nagy csokor ibolyát, egy tányéron szétterítve hagytam megszáradni:


20 dkg lágy kecskesajtot kihabosítottam 10 dkg vajjal. Só nem kell bele, mert a sajt sós. Bonbonformákba nyomkodtam és betettem a mélyhűtőbe.:


2 db hónapos retket, 2 szál újhagymát - zöldjével együtt egészen apróra felvágtam. Hozzáadtam 1 nagy csokor, szintén apróra vágott petrezselymet, a szárított ibolyát, összekevertem. Megsóztam, 1 mkk cukorral is megszórta, rácsavartam fél citrom levét és megöntöztem citromos olívaolajjal.


A kecskesajtot kifordítottam a formákból, szárított ibolyába forgattam és még megszórtam tálaláskor ibolyával és friss ibolyával díszítve tálaltam.

2019. március 15., péntek

Kossuth Lajos azt üzente

Vannak tradicionális sütemények. Nálam ilyen a Kossuth kifli, amit minden évben, ezen a napon megsütök. Már készült róla korábban is bejegyzés ITT. Receptet, ott találtok róla. :) Gyorsan alkészül és nagyon finom! :) Langyosan csak úgy olvad a szájban... És, ahogy a benne lévő cukor karamellizálódik... leírhatatlan! :)




2019. március 14., csütörtök

Bakancslista: az örök szerelem!

Kicsit rendhagyó posztot szeretnék írni, aminek csak részben van köze a gasztro-témához, Mégis megosztanám Veletek a tegnapi napon szerzett élményeimet és kívánni Nektek, hogy hasonló emlékeket szerezzetek, akár úgy is, hogy elmentek erre a csoda-helyre!:)  https://www.facebook.com/search/top/?q=mini%20zoo%20koml%C3%B3&epa=SEARCH_BOX

Sokan tudjátok, hogy visszavonhatatlan "szerelem" fűz a rókákhoz. A vörös rókákhoz. Hogy pontosan miért is, azt nem tudom, de a vágy, hogy a közelükben legyek, hogy érinthessen őket, - olthatatlan! Talán ezért:

"– Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.







– Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért…" (Antoine de Saint-Exupéry)










Kb. 1 éve leveleztem elsősorban a Mini ZOO Komló nevű kis állatkert képviselőjével, aki készségesen felajánlotta, hogy menjek hozzájuk és simogathatok rókát. 
Most jött el az ideje! :) Nem csak a mini ZOO inspirált, hanem Komlón élő nagyon kedves ismerősöm, Edit is, aki felajánlotta, hogy elkísér az állatkertbe, hiszen tudja, mennyire lelkes vagyok! :) Nos, Edit és férje kint vártak az állomáson, hazavittek, ahol Editke egy csodálatos csokis-meggyes rókatortával fogadott (ennyi köze van a gasztronómiához ennek a bejegyzésnek). Tudni kell, hogy Edit nem cukrász, teljesen a saját erejéből tanult meg mindent, amit a tortakészítésről tudni kell:













Szóval elindultunk Edittel, lányával Edinával és csodálatos kis unokájával Jázminnal az állatkertbe. Én voltam már magán állatkertben! Az is gyönyörű volt, de ami itt fogadott... Tiszta, gondozott ketrecek, semmiféle "állatszag" nincs és minden állatka boldog és elégedett! :) Elsőként a szurikátákat látogattuk meg, akik rendkívül kíváncsi állatkák lévén, csapatostul körém sereglettek és a kifűzték a cipőmet :)











A csincsillák, mókusok és apróbb rágcsálók után megcsodáltuk a hüllőházat is. Ha nagyon akartuk volna, akár még a Boa constrictort is a nyakunkba tekerhettük volna. Én kedvelem a kígyókat is, de azért ennek nem akartam kitenni szegényt, így csak kívülről csodáltuk páratlan szépségüket. :)  Az egyik terráriumban üldögélt egy szezámmaggal megszórt, gyönyörű "sütemény"










Ő szarvasbéka. Csak a szeme mozgott, ő mozdulatlanul ücsörgött :) Zsani (a fő-állatgondozó) mindenkiről részletes beszámolót tartott, lelkesen felajánlotta, ha bármit meg szeretnénk érinteni, csak szóljunk! :) 
Miután megbarátkoztunk és szerelembe estünk  a frissen érkezett nyestkutyákkal. Először azt hittem mosómedvét látunk, de bármilyen nagy is a hasonlóság, ők nyestkutyák. A kutyák családjába tartozó, rendkívül barátságos állatka Magyarországon is szórványosan előfordul, mivel elég szapora, sajnos vadászható is. :( Egyik különlegessége, hogy téli álmot alszik, ami a kutyafélékre nem jellemző. Japánban is előforduló fajról van szó, a japán hiedelem szerint képes bármivé, akár emberré is változni! :)











megcirógattuk a görényeket, "harcoltunk" egy fiatal, tavaszt érző őzbakkal,  megcsodáltunk a világ egyik legszebb macskáját, a Bengáli macskát. Idáig csak képen láttam őket, és rájöttem, nem véletlenül vágyom ilyen macskára, bár sosem lesz, mert nagyon hangosak, ha egyedül vannak...











A mongúzok parádés tojás-törő bemutatója után végre megérkeztünk szerelmeimhez, a rókákhoz. Zsivány és Szonja, a fiatal rókapár. Hát, nem mondhatom, hogy nagyon barátkozni akartak volna, de a célnál azért nem tántorodtam el! Szonja kicsit félénkebb volt, a kotorék végében üldögélt nekem hátat fordítva, mint aki azt mondja: Te csak menj el szépen, hagyj engem békén! :)











Zsivány pedig behúzódott a kotorékba, és nem is igazán akart kijönni. Azonban Zsani odaterelt engem, kinyitotta a kotorék ajtaját, hogy simogassam meg nyugodtan a kicsit hisztis hangulatban lévő Zsiványt. Remegő szívvel és kézzel guggoltam le hozzá, halkan, egy olyan nyelven, amit csak ő ért, beszélni kezdtem... 
És megtörtént a csoda! Szó szerint csoda! Zsivány, bár nem nyitotta ki a szemét, csak megadta magát a sorsának, felkínálta a hasát (állatoknál ez a legnagyobb dolog!), hogy simogassam, miközben énekelt nekem! Állítólag ez nagyon nagy dolog, nem énekel mindenkinek! :) (Vagy csak szeretném ezt hinni) :))) A szirének éneke lehetett hasonló, amit nem mindenki hallott meg... Komolyan mondom, a könnyem kicsordult! A szőre, mint a legpuhább selyem, a fekete fülecskéi, mintha francia bársonyból lennének <3 Engedte, hogy a lábacskáját megfogjam és ebből lett a szívemnek legkedvesebb kép:



Persze, nehezen szakadtam el, de megfogadtam, hogy visszatérek! Ha bárki szeretne csatlakozni, jöjjön! 


Ha el szeretnétek menni, vagy gyereket/unokát felejthetetlen élménnyel gazdagítani, keressétek meg az állatkertet a Facebook oldalán: https://www.facebook.com/search/top/?q=mini%20zoo%20koml%C3%B3&epa=SEARCH_BOX
Minden kérdésre szívesen és szinte azonnal válaszolnak és mindenkit nagy-nagy szeretettel várnak!
Köszönöm Zsani a profi 'idegenvezetést", örömmel tölt el, hogy mekkora szeretettel bánsz az állatokkal és mennyire ismered őket!









Köszönöm Editkém azt a meleg fogadtatást, amiben részem volt. Nem először jöttem rá, hogy az Internet milyen csodás embereket hozhat elénk! :)

2019. március 10., vasárnap

Hawaii burger

Elvileg jön ma haza a fiam, így olyasmit készítettem, amit tudom, hogy szeret. Most nem tésztát főztem, de biztos vagyok benne, hogy ennek is nagy sikere lesz! :)

A legjobb, ha előző este összegyúrjuk a húst és hagyjuk lefedve állni a hűtőben.
1/2 kg vegyes (sertés és marha) darált húst összekeverünk 2 fej apróra vágott lila hagymával, 2 apróra vágott csemege uborkával, 2 ek mustárral, 2 ek ketchup-al, 2 ek Worceter szósszal, sóval, borssal, 1/2 tk szódabikarbónával.


Zsírpapírral bélelt tepsibe pogácsákat formázunk a húsból és 200 fokos sütőben pirosra sütjük. Közben elkészítjük a hamburgerbe valókat. Kontakt grillen megpirítunk hamburger zsemléket és karikázott, lecsöpögtetett ananászokat. A hamburger zsemle alját megkenjük sajtkrémmel (én most chilis sajttal kentem meg), teszünk rá zöldsalátát, néhány karika paradicsomot. Erre jön a húspogácsa, aminek a tetejét megkenjük majonézzel. Rátesszük a grillezett ananászt, tetejére vagy BBQ szószt, vagy chiliszószt csöpögtetünk és befedjük a zsemle másik felével.


Mivel a húslevest mindenki szereti, az is készült! :)