2020. július 23., csütörtök

Steak

Általában nem nagy cucc steak-et sütni, de nekem még soha nem sikerült. Ezért muszáj megosztanom a mai eredményemet! :) Milliószor próbálkoztam már vele, de cipőtalp az én steakjeimhez képest puha vaj volt. Hát, most újfent nekiugrottam, miután tenap gyönyörű Rump steak-et és Rib eye steak-et vettem a Lidl-ben. Nem olcsó hús (nagyon nem!) ezért biztos nagyon dühös lettem volna, ha most sem sikerül!


Kora reggel kivettem a hűtőből a húsokat és hagytam, hogy átvegye a szoba melegét.
Bekapcsoltam a sütőt 120 fokra.


Egy serpenyőt elkezdtem felmelegíteni a gázlángon, hagytam, hogy jó forró legyen, addig előkészítettem a húst: enyhén besóztam, őröltem rá friss színes borsot és épp annyira locsoltam meg olívaolajjal, hogy a fűszer jó rátapadjon.
Időmérővel mértem, a tűzforró serpenyőbe beletettem a húsokat és mindenféle mozdítás nélkül 1,5 percig sütöttem, majd megfordítottam és a másik felére is ugyanennyi idő alatt kérget sütöttem.
Kivettem a szeleteket és sütőrácsra fektettem őket, amit tepsire tettem. A tepsit betoltam a 120 fokos sütőbe és 7,5 percig hagytam a húsokat.
A serpenyőbe, amiben a húsok sültek, beledobtam kb. 5 dkg vajat. Amikor már habzott, hozzáadtam 4 gerezd kézzel megroppantott fokhagymát és egy nagy csokor kakukkfüvet.
Amikor letelt a húsok ideje, kivettem őket a sütőből és beletettem ebbe a fűszeres vajba. Kanállal locsolgattam/fürdettem őket még 1-2 percig, majd a fűszerekkel együtt visszatettem a rácsra a húsokat.


A sütőt kikapcsoltam és a legalsó állásra toltam be a tepsit és hagytam bő 10 percig pihenni.
Még 5 dkg vajat barnára sütöttem a serpenyőbe  és szeletelés előtt meglocsolgattam vele a húsokat.
Hát, pompás! :)


1 megjegyzés:

  1. Nem tudom milyen lett ez a steak de az eredeti a következö módon készül; (Zárójelben, húsokat a következöen lehet sütni: Blue (kb 1 perc mindkét oldal, szinte nyers) rare (2-2 perc belül véres) medium rare (3-3.5 perc egy oldal a 2.5 cm vastag hús egy oldalankénti 5-6 mm kérget kap) medium (4-4.5 perc per oldal, a hús közepén egy kb. 6-7 mm-es rare rész van) well done (teljesen átsütve, semmi nyers rész, száraz, rágós ízetlen) A húst legjobb 48 de legalább 24 órát pácolni, oliva olaj, só, bors, vöröshagyma szeletek, majd nagyon forró grill rácson sütni, 500 Fahrenheit (kb 260 C fok).

    VálaszTörlés