„Huszonötödik esztendejében fogságunknak, az esztendőnek kezdetén, a hónap tizedikén, a tizennegyedik esztendőben az után, hogy a város megveretett, épen ezen a napon lőn az Úr keze én rajtam, és elvitt engemet oda.” (Ezékiel 40:1; Károli)
Ilyenkor a máskor hosszúkás, sós ünnepi kalács (barchesz) is kerek és édes. A szokásos sóba mártást felváltja a mézbe mártás. Szokás a kalácsot a zsinagógában közösen fogyasztani és jókívánságokat mondani (sáná tová umtuká – jó és édes év köszöntsön mindannyiunkra, vagy lesáná tová tikátévu vetéhátému! – jó évre legyetek beírva és lepecsételve!). Innen ered az ünnep kesze (gyülekezés) elnevezése.
A kép tulajdonosa: http://www.bzsh.hu/tag/sofar/
A Ros Hásáná, és az azt megelőző napok egyik legfontosabb szimbóluma a sófár, mely a legrégibb hangszereink egyike. Hagyományaink szerint az újévet megelőző Elul hónapban, minden reggel (szombat kivételével) sófárt fújunk, így is készülünk az félelmetes napokra, Ros Hásánára és a Jom Kipurra.
A sófár kos szarvából készült kürt. A dallam a csecsemő sírását utánozza, ami az újjászületést jelképezi. Az ünnepi vacsora része a mézes gránátalma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése