2018. július 31., kedd

Lánykám születésnapja családi körben

Megérkezett a férjem fia Londonból és lánya Kanadából, így együtt ünnepeltük meg a lánykám tegnapi évfordulóját. Sajnos, a képek készítésekor már sötét volt, így csak az avokádós rizottót falafellel és a desszertet mutatom meg. A falafellel nagyon megszenvedtem.  Az első feléből gyakorlatilag morzsa lett, mind atomjaira hullott sütés közben. Már majdnem sírtam, komolyan! Aztán lisztet adtam még hozzá, így összeállt már. Ennyi lett belőle:


Avokádós rizs:  1.2 liter vízbe tettem 5 dkg vajat és felforraltam. Amikor már forrt, beleöntöttem 2 cs. parmezános rizottó rizst és időnként megkeverve - fedő nélkül - kb. 15 percig főztem kis lángon. Ezalatt szépen magbába szívta a vizet és meg is puhult nagyjából. A végén beleszórtam kb. 10 szál karikákra vágott újhagymát, 1 gerezd felszeletelt fokhagymát, 1 gerezd áttört fokhagymát. Fűszereztem jó sok oregánóval, apróra vágott friss petrezselyemmel és chilivel. Igen, sót nem tettem bele, mert ebben a rizsben már volt.
Amíg a rizs főtt, megpucoltam 2 szép, nagy, érett avokádót és szeleteltem. Meglocsoltam 1/2 citrom levével, hogy ne barnuljon meg, majd ezt is a rizshez adtam. Lefedtem az egészet és fedő alatt, még kb. 5-6 percig egészen kis lángon főztem. Tálaláskor bőségesen megszórtam még reszelt parmezánnal.


Ez az Őszibarackos mascarpone cantuccini-ágyon már szerepelt a blogomon, hiszem nagy kedvenc! Velencéből hoztam igazi csokis velencei cantuccinit, egészen különleges lett hozzá. :) Jó nagy tállal lett és összesen 2 db őszibarack kellett hozzá - bár azok jó nagyok voltak.:)
Receptet ITT találsz :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése