Születésnapi ebéd

Tegnap este 8-kor volt, hogy 32 éve született meg a fiam. :) Hihetetlen, hogy ennyi év hogy elröpült! Annak a napnak minden percére élénken emlékszem. Emlékszem, hogy korán reggel bementem az újszülöttek közé (akkor még gyerekcipőben járt nálunk az, hogy a baba maradhatott az édesanyjával), és a sok újszülött közül azonnal kiválasztottam az én fiamat. :) Gondolom ezzel minden édesanya így van, a természet ezt nagyon jól elrendezte. És persze meggyőződésem volt, hogy senkinek, a világon senkinek nincs olyan szép kisfia, mint nekem! :) Azt mondják, hogy ez az egyetlen olyan vakrandi, amikor biztosan találkozol életed szerelmével! :)
Tegnap munkanap volt, így nem is tudtam volna megfelelően készülni, ezért a ma ebédet választottuk az ünneplésre. Igyekeztem olyat készíteni, amiről tudom, hogy nagyon szereti. :)
Tészta nálunk bármikor, bármennyi jöhet. Cajun csirkét készítettem Fettucini-vel, ezután epres-mentás piskótatekercs volt és Affogato.

 Tegnap készültem elő ehhez a fogáshoz. Cajun fűszert elkevertem olívaolajjal és beleforgattam csíkokra vágott csirkemellet, majd a tálat betettem a hűtőbe éjszakára.
Olívaolajon 3-4 gerezd vékonyan felkarikázott fokhagymát picit megsütöttem, hozzáadtam apróra vágott aszalt paradicsomot és azzal is átsütöttem 1-2 perc alatt. Felöntöttem először 1 dl tejjel, majd 1 dl paradicsom sűrítménnyel (Passata). Kevergetve jól összefőztem. Sóztam, borsoztam. Egy teflon serpenyőbe beleöntöttem a húst a pácolajjal együtt és fehéredésig sütöttem. Hozzáadtam egy fej apróra kockázott lila hagymát, fél piros- és fél zöld, szintén felkockázott kaliforniai paprikát és összesütöttem az egészet fedő alatt. Amikor már késznek ítéltem, hozzáöntöttem az Alfredo-szószt és felforraltam. Közben kifőztem a tésztát. Összekevertem a hússal, tetejére reszelt parmezánt és apróra vágott petrezselymet szórtam.

Bár mexikói ebédnek indult, de olasz lett belőle :))) Így egy igazi olasz finomsággal zártuk, ez az Affogato.
Két gombóc vanília fagylaltra forró fekete kávét öntöttem, tetejét kandis cukorral szórtam meg. S bár finom volt az epres tekercs is, mégis ennek volt nagyobb sikere! :)
És még hadd osszam meg Veletek az egyik kedvenc versemet, amitől mindig elfacsarodik a szívem, de tökéletesen kifejezi, amit érzek a felnőtt gyerekeimet elnézve:

Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.