2015. november 19., csütörtök

Lemon curd

Gondolom már mindenki tudja, hogy ez az angol citromkrém, Már az 1700-as évektől fellelhető a receptje különböző angol szakácskönyvekben.
Édes, mégis fanyar, selymes, bársonyos krém. Engem e sok jó tulajdonsága mellett csodálatos színével ragad meg gyakran. Mivel régen készült és kint amúgy is borongós most az idő, ügyelet után vagyok, advent is közeleg, amikor majd több mindenhez használom ezt a pompás krémet, elkészíteni nem bonyolult, így csináltam egy üveggel:


Ez nem túl nagy mennyiség, pont ez az üveg lett tele vele:


3 citrom héját lereszeltem úgy, hogy a fehér részek ne kerüljenek a héjhoz. A lepucolt citromokat kifacsartam. A citromhoz hozzáadtam 15 dkg cukrot és 3 elhabart tojást, majd vízgőz fölött habverővel folyamatos keverés mellett addig hagytam, amíg el nem kezdett besűrűsödni. Ekkor félrehúztam és hozzáadtam 15 dkg szobahőmérsékletű vajat (a hűtőből kiszedett, hideg vaj nem jó!), valamint a lereszelt citromhéjat. Alaposan elkevertem a vajat a krémmel, majd a krémet üvegekbe töltöttem, és hűtőbe teszem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése