2015. július 9., csütörtök

Töltött bélszín carpaccio

Jövő héten ünnepeljük a férjem születésnapját. És erre az eseményre hazajött a fia Londonból. Kérésre Brassói volt a vacsora. Ezt megelőzte ez a töltött bélszín carpaccio előételnek. Magos Judittól kaptam ezt a receptet is. Fantasztikusan finom, én speciel jól is laktam tőle... Pirítóst készítettem mellé

A mélyhűtőből a készítés előtti napon kivettem a bélszínt és hagytam a hűtőben, hogy ne engedjen ki teljesen. Így másnap egy jó éles késsel, gyönyörű, hajszálvékony szeleteket tudtam vágni. Kibéleltem velük kiolajozott félgömb formákat. Egy csomag rukkolát kicsit megvagdostam, összekevertem kevés sóval, borssal, 5 dkg szárazon megpirított fenyőmaggal, 2-3 ek balzsamecettel és reszelt parmezánnal. Nem tudom megmondani,hogy mennyivel, mert mi szeretjük, így nem spóroltam vele. A "bélszín-fészkek"-be tettem ebből a rukkolás keverékből, mindegyikre tettem 2-2 félbevágott koktélparadicsomot, majd megint salátát. Az egészet beborítottam a bélszín kilógó széleivel. Tálaláskor tányérra borítottam. Egy citrom levét elkevertem ugyanannyi mennyiségű olívaolajjal. Ezzel locsoltam meg a tetejüket és mindegyiket megszórtam chilis sópehellyel.

1 megjegyzés: