2019. november 30., szombat

Advent 1. vasárnapjára

Hát, akkor hajrá! Most már minden a karácsonyról szól nálam! :)
Évek óta nem vártam annyira a karácsonyt, mint idén! Hogy mitől van ez, nem tudom, de hiányzott ez az érzés!
És most boldogan élem ki magam. A holnapi 1. adventi vasárnapra készültek ezek a nagyon finom, pohanyós linzerek:

A lemon curd-ot már elkészítettem legalább egy hete, a hűtőben várta, hogy ebbe a linzerve kerüljön :)
Ehhez 150 ml frissen facsart citromleveet (kb. 3 nagy citrom leve) elkeverjük 80 g cukorra, a citromok reszelt héjával, 4 tojással, 1 ek étkezési keményítővel és egy nagy csipt sóval. Közepes lángon, folyamatosan keverget  sűrű krémet készítünk belőle. Lehúzzuk a tűzről és még melegen hozzáadunk 90 g apróra kockázott vajat. Kis adagokban adjuk hozzá és addig keverjük, amíg besűrűsödik. Üvegbe töltjük és a hűtőben tároljuk.


A linzerhez 300 g liszthez keverünk 100 g porcukrot, 1 nagy csipet sót,  és 1 vaníliarúd kikapart magjait. Belekockázunk 200 ga vajat és az ujjunkkal morzsalékosra dörzsöljük. Hozzáadunk 1 tojássárgáját és 2 ek szemes mákot. Összegyúrjuk, majd a tésztát folapckba csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük. Kb. 3 mm vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk 1 tele és egy lyukas közepű kiszúróval. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 175 fokos sütőben tepsinként 7 percig sütjük. Ne ijedjünk meg, ez pont a megfelelő idő! Kicsit hagyni kell a tepsin, mert melegen azonnal törnek. Rácsra szedve teljesen kihűtjük. A lemon curd-del megtöltjük.
Hát nem szépséges??? :)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése