2018. november 15., csütörtök

Négysajtos fusilli

A fusilli a kedvenc tésztám, azt hiszem. Ezt a csodaszép színeset nyáron vettem Velencében, most került sor rá. Fiacskám itthon van, én délutánra megyek dolgozni, kellett valami főznöm. Sok időm nem volt és ő amúgy is "tészta mániás" és a sajtoknak is nagy szerelmese. Hát, ebben van sajt, bőven! :)

 Először kifőztem lobogó, sós vízben a tésztát. Egy széles serpenyőben 2 gerezd apróra vágott fokhagymát enyhén megpirítottam, majd rögtön lehúztam a tűzről.
Szórtam rá 10 dkg reszelt parmezánt, 10 dkg vegyes, reszelt sajtot, beletördeltem 10 dkg gorgonzolát és adtam hozzá még 25 fkg mascarponét. Felöntöttem kb. 3-3.5 dl tejszínnel és kis lángon szépen selymesre olvasztottam. Sóztam, fehér borsoztam, kevés szerecsendióval megszórtam. Adtam még hozzá 2 merőkanálnyi vizet a tészta forró főzőlevéből. Amikor már összeolvadt a szósz, lehúztam, megszórtam egy jó nagy maroknyi apróra vágott bazsalikommal és összeforgattam a kifőtt tésztával.
Hát.... Nem lett rossz! :) A fiam biztosan szór még parmezánt a tetejére, nekem elég ennyi sajt bele :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése