2019. augusztus 4., vasárnap

Görögös ebéd: Csirke citromos rizzsel

Kicsit elszakadtam az olasz konyhától. Nem mentem nagyon messze, a mediterrán ízvilág azért velünk maradt.
Hiába, a görög konyha is ízletes! :)


Csirke felsőcombokat már tegnap bepácoltam: 1 citrom reszelt héja, a citrom leve, 4 gerezd áttört fokhagyma, sok-sok oregánó, 1,5 ek olívaolaj, só bors
Ma száraz serpenyőt felforrósítottam és minden olaj nélkül megsütöttem benne a húsokat. Amikor szép pirosak lettek, kiszedtem. Kevés olívaolajat öntöttem a serpenyőbe (nem töröltem ki, bár az eredeti recept azt írja, hogy ki kell), rászórtam 1 apróra vágott hagymát, 2,5 dl rizst. Árpirítottam, majd felöntöttem 2,5 dl alaplével és 2,5 dl vízzel. Megintcsak szórtam bele oregánót bővel és még a pácléből ami maradt.Fedő alatt, kis lángon puhára pároltam a rizst.


Én félidőben visszatettem rá a combokat, hogy biztosan teljsen átsüljenek/főjenek, ne mardjon véres a csont körül).
Amikor elkézsült, a tetejére csavartam 1 citrom levét, megszórtam morzsolt fetasajttal és apróra vágott petrezselyemmel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése