2018. január 1., hétfő

Lencseleves és bőrös malacsült az újévre

Már egészen biztos, hogy idén szépek leszünk és gazdagok! :)))) Úgy legyen!!
Adjon Isten
Adjon Isten új évet,
Az új évben egy új széket,
Adjon elé asztalt, nagyot,
Terítéket, szép gazdagot!
Mindennapi kenyerünket,
A székünkön a helyünket,
Asztal körül helyet másnak,
Helyet az egész Világnak!
Adjon Isten jó szándékot,
Tiszta szívből ajándékot,
Erőt, tudást, akaratot,
Fehér lelket, patyolatot!
Adjon néktek békességet,
Szorgalmat, jó egészséget,
Igaz társat, hű barátot,
Tiszta házat, jó kabátot!
Jó kabátban jó nagy szívet,
Jó nagy szívben igaz hitet,
Igaz hitben igaz éltet,
Adjon Isten boldog évet!

Olaszországban élő Kira barátnőm isteni levesét főzöm már éve óta újévkor. Annak idején nem szerettem a lencsét (na jó, a babot sem), de mióta ez a receptem meg van, azóta ki nem hagynám! :)

20 dkg lencsét megmosunk. Kuktába szórjuk egy babérlevél társaságában, felöntjük vízzel és a kukta sziszegésétől számítva 25 percig főzzük. Hagyjuk kicsit lehűlni, hogy ki lehessen nyitni. Ekkor beleszórunk 2 nagyobb tisztított, felkockázott krumplit és 20 dkg karikákra vágott, finom füstölt kolbászt. Visszatesszük a tűzre, de már nem zárjuk le, fedő nélkül főzzük tovább. Ízlés szerint megsózzuk és a krumplit is puhára főzzük. Kevés olajon 1 tk cukrot karamellizálunk, rádobunk 1 fej apróra vágott vöröshagymát és 3 gerezd áttört fokhagymát. Megszórjuk 1 ek liszttel és sötét rántást csinálunk belőle. A levest kicsit berántjuk vele, ízesítjük cukorral, ecettel és tejföllel tálaljuk.

Második fogás bőrös malacsült volt krumplival és lila káposztával. A húst még tavaly :)))) éjfél előtt toltam be a sütőbe. Előtte egy napig pácoltam a fűszerekben. Először 230 fokon sütöttem fél órát, majd gondosan letakartam alufóliával, lecsökkentettem a sütő hőmérsékletét 125 fokra és ott hagytam a husit ma délig. Az utolsó fél órában mellé dobtam az előzőleg héjában megfőtt, megtisztított, kockákra vágott krumplit, meglocsolgattam a levével, felemeltem a hőfokot 200 fokra és fél órát pirítottam. Hát, mesés lett! :)


Rajtam már tényleg nem múlik a szépség és gazdagság! :)))) BUÉK Mindenkinek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése