2015. november 12., csütörtök

Házi hamburger Angus marhából, libamájjal

Na igen! Ez nagyon jól hangzik, ugye? Tegnap, amikor Marka barátnőm bemutatta a Facebook-on, hogy ilyet csinált a családjának, rögtön tudtam, hogy AZONNAL el kell készítsem az enyéimnek. Mondjuk, szigorúan véve, leginkább a fiam "vevő" ezekre az ételekre, így ma nagyon jót vacsoráztunk belőle.


Elkészíteni nem ördöngösség... Ott kezdődik, hogy a Lidl-ben lehet kapni Angus húspogácsát. Sajnos ezek a készítmények nem a legolcsóbbak, de kiváló minőségűek és az Angus steak-ek a legfinomabbak. Szóval, volt még a mélyhűtőmben libamájam. Ebből ujjnyi vastag szeleteke vágtam. Száraz serpenyőbe tettem és megsütöttem mind a két oldalukat, de nem szárítottam ki. A visszamaradt zsírban kisütöttem bacon szeleteket, majd amikor ezek is megsültek, a zsírba beletettem félbevágott császárzsemlék mindkét felét - vágott felükkel lefelé. Közben a húspogácsákat enyhén sóztam-borsoztam és kontaktgrillbe tettem őket és közepesre sütöttem (mi így szeretjük). A zsemlék alsó felére szívsaláta leveleket tettem, meglocsoltam kevés majonézzel, szórtam rá lilahagymát, rácsúsztattam a forró húst, arra tettem egy-egy szelet vörös cheddar sajtot, karikázott koktélparadicsomot, sült bacon szeletet, a kisült libamájat. A tetejét még meglocsoltam kevés majonézzel és még szórtam rá kevés lilahagymát.
Köszi Marka az ötletet, nálunk sem utoljára készült! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése