2015. október 25., vasárnap

Karácsonyi próba

Sokaknak a könyökükön jön ki a karácsonyi készülődés, mások - mint én is - szinte egész évben a karácsonyt várják. Persze ez a karácsonyvárás már nem ugyanaz, mint gyermekkoromban volt. Most csak tervezem a karácsonyt, hogy legalább olyan meghitt és szép legyen, mint a korábbi években. Az Intersparban sütési kellékeket árulnak, ezt persze én sem hagyhattam ki. Gyorsan ki is kellett próbálnom ezt a csokis kekszet:

Legelőször felolvasztottam vízgőz fölött 20 dkg tejcsokoládét egy pici olajjal. Megtöltöttem a formákat (vigyázat! én először a másik oldalát töltöttem meg, de úgy tükörképes formát kaptam :) ) Betettem a hűtőbe. Kb. 3x fordultam, mire elegendő mennyiségű lapocskám lett.
125 g vajat habosra kevertem 125 g cukorral, 1 tojással, csipet sóval, kevés vanília kivonattal. Majd hozzászitáltam 250 g lisztet, amit előtte eldolgoztam 1/2 cs sütőporral. Gyors mozdulatokkal összedolgoztam és 1 órára a hűtőbe száműztem. Ezután nem túl vékonyra, kb. 5 mm vastagra kinyújtottam és a kiszúróval kivágtam a lapocskákat belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam és 180 fokos sütőben kb. 10 perc alatt világosra sütöttem őket. Kihűlés után, egy csepp olvasztott csokival rögzítettem rájuk a lapocskákat.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek! Vendégvárók, ünnepvárók! :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek lettek!
    Indítottam egy új játékot az ünnepre készülődés keretében, nézz be hozzám, örülnék ha csatlakoznál! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Verus! Kérlek küldj egy linket a sherpakonyhaja@gmail.com-ra! :)

      Törlés