2017. november 12., vasárnap

Márton napi libacomb

Sok helyen olvasható ma Szent Márton legendája. De, ha valaki mégsem ismeri, röviden én is leírom, hogy miért is eszünk libát Márton napkor :)
Márton nap (november 11.) a néphagyomány szerint az éves gazdasági munkák lezárásának ideje is, egyben a téli pihenés időszaka a természet számára. Ekkor vágták le abban az évben először a hízott libákat és az újbort is ekkor kóstolták meg először. A legenda szerint a 4. században Szombathely környékén született és a római császár katonájaként szolgáló Márton egy különösen hideg téli estén francia honban lovagolva megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta.
 Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké is szentelték. A (legelterjedtebb) monda szerint Mártont szerénysége méltatlannak tartotta e címre, ezért elbújt egy libaólban. A libák azonban hangos gágogásukkal elárulták, így megtalálták és Tour püspökévé szentelték.

A népszokás szerint ezen a napon libát kell enni, ugyanis “aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” Én pedig, hog nehogy éhezzünk, konfitált libacombot sütöttem, zsírjában sült krumplival és almás lila káposztával.

 Hozzávalók: 4 db libacomb, 1 ek só, ½ mkk őrölt fehér bors, ½ mkk kakukkfű (szárított), ½ mkk majoránna, szerecsendió (ízlés szerint), 4-5 gerezd fokhagyma, liba- vagy sertészsír
A körethez: 1 kg sütnivaló krumpli (pl. sárga krumpli), 2 tk só, 2-3 dl zsír (amiben a combok sültek)
A sütés előtti napon a combokat alaposan bedörzsöljük a sóval, majd a húsos felét megszórjuk a fűszerekkel. Ezután lefedjük és betesszük a hűtőbe, hogy a só és a fűszerek kellően átjárják a húst. Sütés előtt kivesszük a hűtőből a befűszerezett combokat, majd papírtörlővel óvatosan felitatjuk a nedvességet. Ezután a bőrös felével lefelé egy tepsibe helyezzük a combokat egymás mellé, hozzárakjuk a fokhagymagerezdeket, majd annyi meleg zsírral öntjük fel, hogy teljesen ellepje, és ne maradjanak kilátszó húsrészek. Közepes hőmérsékletű sütőbe tesszük, majd kb. 30 percig sütjük. Ezután kicsit lejjebb vesszük a hőfokot, majd 2,5 -3 óra alatt puhára, szép pirosra sütjük. (Légkeverésnél 140 fokon 30 percig, majd levesszük120 fokra, és úgy sütjük készre.) A sütőből kivéve a zsírban hagyjuk tálalásig hűlni. A krumplit megpucoljuk, majd vékonyan felszeleteljük. Ezután megszórjuk a sóval, és alaposan összeforgatjuk. Egy tepsiben egyenletesen leterítjük a sózott krumplikarikákat, majd felöntjük a pecsenyezsírral, és alaposan összeforgatjuk. Közepes hőmérsékletű sütőbe helyezzük, majd kb. 1 óra alatt szép pirosra sütjük. Sütés közben egyszer óvatosan átkeverjük. Amikor a krumpli megsült, kivesszük a sütőből, és leöntjük róla a felesleges zsírt. Tálaláskor tányérra helyezzük a szép pirosra sült libacombot, mellékanalazzuk a sült krumplit, és ízlés szerint salátával, illetve ez esetben almás lila káposztával kínáljuk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése