2021. augusztus 8., vasárnap

Rókagomba pástétom

 


2016-ban már megcsináltam egyszer, most annyit változtattam az eredeti recepten, hogy kevertem még bele 10 dkg natúr sajtkrémet is végén. Az eredeti ötlet OTTIS konyhájából származik.



Hozzávalók: 30 dkg rókagomba,  10 dkg vaj, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, szárított kakukkfű, fűszerpaprika, 1 marék petrezselyemzöld apróra vágva, 1 lime, só, bors.

A gombát megtisztítjuk, megmossuk, és darabokra vágjuk. A két féle hagymát meghámozzuk, és apróra vágjuk. 5 dkg vajon a hagymákat megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a gombát, fűszerezzük sóval, borssal, fűszerpaprikával és kakukkfűvel, majd összepároljuk. Addig pároljuk, amíg a leve elfő. Ezután turmixgépbe rakjuk, hozzáadjuk a maradék vajat, a petrezselyemzöldet, a citromlevet és pépesítjük. Hűtőben kihűtjük, majd pirítósra kenve tálaljuk.


2021. augusztus 4., szerda

Sárgadinnyés-sonkás spagetti

 Bevallom, a sárgadinnyét jobban szeretem, mint a görögöt. Nagyon finom koktélokba, gyümölcskehyhekbe, előételnek és most főételnek készítettem.



Fél kiló tisttán mért sárgadinnye-kockára lesz szükségünk.
1 nagy fej hagymát apróra vágunk és kevés olívaolajon megpirítunk. Hozzáadunk 2 ek sűrített paradicsomot, 1-2 percig rotyogtatjuk. Felöntjük 3 dl főzőtejszínnel. Megsózzuk és megborsozzuk, a borssal nem kell spórolni! Amikor újraforr, beleszórjuk a sárgadinnyét és fedő alatt, időnként megkeverve 2-3 percig főzzük.


Közben kifőzzük sós vízben a spagetti, leszűrjük, majd összeforgatjuk a dinnyés szósszal. Reszelt parmezánnal szórjuk meg és Serrano sonkát tépkedünk a tetejére.

2021. július 18., vasárnap

Grillezett csemege kukorica borda

 Kriszti blogjához nyúltam megint ötletért. :) Lent voltunk a tanyán, ahol gyakorlatilag ős-káosz fogadott. A növények elburjánzottak, a fű nagy része kiégett. A lekaszált fű alatt a melegtől igen "érdekes" szagott árasztott, ami nőni kezdett. A ház előtti hatalmas hársfa elhullajtott virágai bokáig érő elszáradt szirompaplant húztak a bejárat elé. Azt sem tudtam, hol essek neki... Pénteken este 9 körül értünk le, gondoltam, majd reggel. Na, de éjjel szakadt az eső, így nem tudtam füvet nyírni. Nem részletezem, egész nap nem álltam meg, este meg már besokalltam. Szóval, főzni nem volt időm, de azért a férjemnek akartam valamivel kedveskedni, hamár elviselte az egész napos anyázásomat... És itt jön a képbe Kriszti blogja, és EZ a recept. A csemege kukoricával az én férjemet mindig le lehet venni a lábáról :)





2021. július 14., szerda

"Csíkos lekvár" - sárgabarack málna dzsem

 Idáig egész jól megálltam, hogy befőzzek. Minden évben eldöntöm, hogy na aztán idén már tényleg nem! De egyszerűen nem tudok sokszor ellenállni, szembejön egy-egy érdekes recept és azt egyszerűen MUSZÁJ elkészíteni. Na meg a sárgabaracklekvárt minden évben, hiszen abból nem lehet eleget. Az eperlekváros vajas kalácsnak végképp nem lehet ellenállni... A sárgahúsú őszibaracknak szintén. ismerős? :) A gyümölcsnek viszont most olyan ára van, hogy egyszerűen megfizethetetlen! Így a felsoroltak idén mind elmaradtak. Kivéve ezt! :) Bár 1-1 kiló gyümölcsből csináltam, így sem olcsó sajnos elkészíteni...


1 kg sárgabarackot kimagoztam, apróra kockáztam. Felét botmixerrel pürésítettem. Az összes gyümölcsöt összekevertem 40 dkg cukorral, fél cs. pektinnel (10g). Nagy lángon felforraltam, picit lejjebb vettem a lángot, majd állandóan kevergetve még 5 percig főztem. A végén belekevertem 1 tk citromsavat és egy csipet Nátrium-benzoátot. 


A málna ugyanúgy készült, mint a barack, annyival felturbózva, hogy fél üveg vaníliakivonatot is adtam hozzá.

Ahogy elkészült a barack, azonnal félig megtöltöttem az előkészített üvegeket és bén hagytam őket, amíg elkészült a málnás réteg.

Ezt óvatosan a barack tetejére kanalaztam és most szépen kihűlnek. :)

2021. július 1., csütörtök

Vanília kivonat

 Sajnos a vanília nem olcsó termék. Ráadásul már többször sikeresen vásároltam olyat, ami már szinte teljesen ki volt száradva, illata szinte semmi.

Nemrég szembe jött egy hirdetés és le is csaptam rá. Madagaszkári vaníliarudat vásároltam, ráadásul egyszerre tízet.

Nagyon gyorsan ide is ért. A gondosan csomagolt boríték olyan illatot árasztott, hogy el nem tudom képzelni, a postás mit gondolhatott... A rudak légmentesen voltak becsomagolva és nagyon szaftos, puha termékek.

Így hát, azonnal nekiálltam a kivonat készítésének. Vanília kivonathoz nem könnyű hozzájutni, vanília aromát lehet üzletekben kapni, de azoknak nem sok köze van az igazi vaníliához. Ha tehetitek, vásároljatok vaníliarudakat és készítsétek el!


Minél több vaníliarudat teszünk bele, annál intenzívebb lesz a kivonat. Ez az adag most 6 vaníliarudat tartalmaz.


A vaníliarudakat hosszában felhasítjuk, magjait egy éles késsel kikapirgáljuk. A magokat is és a kiürített rudakat is üvegbe tesszük és felöntjük 1/2 liter vodkával. (Fontos, hogy semleges ízü alkhol legyen). Jól összerázzuk és sötét helyre tesszük az üveget. 5-6 hát múlva készen is van a kivnat. Az alkoholnagy gyönyörű borostyán színe lesz és fenséges illata! :) Ahogy fogy, utána lehet tölteni az alkoholt és esetleg pótolni lehet a vanília rudakat is. Így folyton lesz friss vanília kivonatunk :)

Ha szeretnétek ilyen friss és igazán jó vanília rudakat vásárolni, itt megtehetitek :

https://vanissa.fr/en?fbclid=IwAR3s-cNBVwGXwGgp0snKWjpKbZQGOVEob5KYCQ0qqElL5tinlGKJDYjm8ks