2024. február 24., szombat

Smashed burger

 Valamelyik nap olvastam egy cikket arról, hogy nyílt egy új hamburgerező, ahol kígyózó sorok várják a hamburgert. Smashy burger a hely neve. Majd, ha lesz idegem kivárni a sort, akkor majd elmegyek én is.

Ebből merítettem ihletet, hogy elkészítsem és én" smashed burger-emet. Fiacskámnál nagy-nagy sikere volt, persze erre számítottam is.

Hozzávalók: 80 dkg darált marhahús, 1 nagy fej vöröshagyma
A szószhoz: 3 ek ketchup, 2 ek majonéz (ezt most kiváltottam cheddar szósszal, mert volt itthon megkezdve), 2-3  Worchestershire-szósz, 3 ek savanyú uborka-lé, kb. 5 dkg savanyú uborka, só,bors
A tálaláshoz: paradicsom, jégsaláta


A szósz hozzávalót alaposan összekeverjük. Én a savanyú uborkát nagyon apróra vágva kevertem bele. 

A vöröshagymát is apróra vágjuk és jól összedolgozzuk a szoba hőmérsékletű darált hússal. Ezt a masszát azután 8 felé osztjuk. Mindegyik adagból gombócokat készítünk. Négyzetalakúra vágott sütőpapír között minden gombócot nagyjából fél cm vastagra lapítjuk. A hamburger zsemléket félbe vágjuk, megvajazzuk a vágott felüket és kevés zsiradékon megpirítjuk. 

Egy steak serpenyőt (de persze bármilyen más serpenyő is jó) nagy lángon nagyon forróra melegítjük. Ekkor kevés olajjal megkenjük.Én 2x4-es adagban sütöttem a hamburgereket. Az első 4 szelet alá teszük 1-1 tk mustárt. Rátesszük a hús, befedjük zsírpapírral, majd, ha már mind a 4 a serpenyőben van, 20-25 mp-re lelapítjuk. Én egy kisebb serpenyőt tettem rájuk, ezért kell lefedni őket zsírpapírral. Ha az idő letelt, levesszük a súlyt és a papírt. Sózzuk, borsozzuk a húsokat és hagyjuk még kb. 1-1,5 percig sülni, majd megfordítjuk őket, megy vissza rá a zsírpapír, újra lenyomatjuk 20-25 mp-re, csak mustár már nem kell alá. Levesszük a súlyt, hagyjuk ugyanúgy 1-1,5 percet sülni. Az egyik szeletre teszünk egy szelet Cheddar sajtot, ráteszünk egy másik húspogácsát és újabb szelet sajtot. Hagyjuk még újabb 1,5 percig sülni, ezalatt a sajt is megolvad. (Már persze, ha nem ilyen lapokra vágorttat vesztek, mint én, soha öbbé!)

A kisült zsmeléket megkenjük a szósszal, pakolunk az aljukra megtört jégsalátát és paradicsom karikákta, rárakunk egy hústornyot és mehet rá a hamberger teteje. Érdemes megtűzni, hogy nem boruljon fel 😆

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése