Anyák napja

 Oké-oké, hogy főzős blog, de azért személyes is.

A karácsony a legfontosabb ünnepem, arra nagyon szoktam készülni. De talán, ha választanom kellene, szívemnek mégis csak az anyák napja a legkedvesebb. Amíg kislány voltam, természetesen Édesanyám miatt, mióta gyerekeim vannak, hát amiatt, mert csak remélem, nekik is olyan fontos ez az ünnep, mint nekem volt hajdanán.

Sokan tudjátok, Édesanyámat fiatalon - 17 évesen - veszítettem el. Ez a seb nagyon mély és soha nem is fogom kiheverni.  Hárman vagyunk testvérek, én viszonylag későn, egyetlen kislányként érkeztem a családba. Anyukám úgy szeretett, ahogy senki más szeretni nem képes! Kiszakadt a világ feneke, amikor egy baleset elvette tőlem. Minden nap gondolok rá, ma különösen! Nem csak szép volt, hanem nagyon-nagyon jó ember is. Szeressétek az Édesanyátokat! Nincs belőle több! <3

Kései sirató

Harminchat fokos lázban égek mindig   s te nem ápolsz, anyám. Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik, kinyujtóztál a halál oldalán. Lágy őszi tájból és sok kedves nőből próbállak összeállitani téged; de nem futja, már látom, az időből,   a tömény tűz eléget. Utoljára Szabadszállásra mentem,   a hadak vége volt s ez összekuszálódott Budapesten kenyér nélkül, üresen állt a bolt. A vonattetőn hasaltam keresztben, hoztam krumplit; a zsákban köles volt már; neked, én konok, csirkét is szereztem   s te már seholse voltál. Tőlem elvetted, kukacoknak adtad   édes emlőd s magad. Vigasztaltad fiad és pirongattad s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad. Levesem hütötted, fujtad, kavartad, mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem! Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad –   félrevezettél engem. Ettelek volna meg!… Te vacsorádat   hoztad el – kértem én? Mért görbitetted mosásnak a hátad? Hogy egyengesd egy láda fenekén? Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer! Boldoggá tenne most, mert visszavágnék: haszontalan vagy! Nem-lenni igyekszel   s mindent elrontsz, te árnyék! Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,   ki csal és hiteget! Suttyomban elhagytad szerelmeidből jajongva szült, eleven hitedet. Cigány vagy! Amit adtál hizelegve, mind visszaloptad az utolsó órán! A gyereknek kél káromkodni kedve –   nem hallod, mama? Szólj rám! Világosodik lassacskán az elmém,   a legenda oda. A gyermek, aki csügg anyja szerelmén, észreveszi, hogy milyen ostoba. Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,   ebbe fog belehalni.   (József Attila)