2017. január 28., szombat

A születésnapom

Talán kicsit fontosabb lett a születésnapom az infarktusom óta. Alapvetően az embert megváltoztatja egy ilyen betegség. Én meg még csak lábalok kifelé belőle. Talán ezért is értékelem jobban a születésnapomat.
Reggel már sütöttem kakaós csigákat, amik ugyan nem lettek túl szépek, de nagyon finomak voltak, így a fogyási sebességéből lemérve arra a következtetésre jutottam, hogy gyakorlatilag mindegy is, hogy néz ki. :)

A recept Zsuzsi barátnőmtől van. Az ő csigái kicsit szebbek lettek, de ez tényleg nem vette el a kedvemet! :)

Ebédre aztán megérkezett a fiam és a Kedvese is, olyasmit próbáltam, amiről tudtam, hogy siker lesz! :) Egy póréhagymás krumpli krémleves volt, majd  egy tejszínes, sült paradicsomos, fokhagymás spagettit készítettem. A maradékot elcsomagoltam a fiamnak, aki nagy lelkesen vitte is magával :)

Hozzávalók: 1 doboz koktélparadicsom, 1 cs spagetti, 4 nagy gerezd fokhagyma, 2 dl tejszín, 10 dkg cheddar sajt lereszelve, só, chili pehely, bazsalikom, zöldhagyma, olívabogyó, mozzarella sajt, koriander levél, olsz fűszerkeverék
A fokhagymát héjastól megpirítjuk, majd félretesszük. 2 db fokhagymát szétnyomunk egy serpenyőben, feleresztjük a tejszínnel, beleszórjuk a reszelt cheddart, fűszerezzük sóval, borssal, bazsalikommal, chili pehellyel, olasz fűszerkeverékkel és alacsony tűzön felolvasztjuk. Egy másik serpenyőben kevés olajon megsütjük a félbevágott paradicsomokat vágott felükkel lefelé. Amikor megsültek, megfordítjuk őket, picit sózzuk, borsozzuk, majd a sajtos mártásba keverjük az egészet. Spagettit kifőzzük, a tésztát a szószba forgatjuk. Tetejét megszórjuk apróra vágott mozzarellával, friss korianderrel, olajbogyóval és néhány szál, felkarikázott újhagymával. A maradék sült fokhagymát felaprítva a tetejére szórjuk.

2 megjegyzés:

  1. Isten éltessen sokáig, egészségben szeretetben!

    VálaszTörlés
  2. Boldog születésnapot, Andi! Egészséget kivánok és minden jót! :)

    VálaszTörlés