2021. szeptember 12., vasárnap

Paprikáskrumpli

 Azt hiszem, alapvetően hétköznapi ebéd. Az biztos, hogy nem a vasárnapi asztalra szokták tenni. Viszont annyira megkívántam! Amikor "összedobom" a paprikáskrumplit, soha nem lesz ilyen.  Nem tudom, kinek a receptjável találkoztam, de mindenképp ki akartam próbálni és bizony, így nagyon finom lett. Kovászos zsemlével és kovászos uborkával tálaltam :)


Először 2 kápia paprikát főzőlapon feketére sütöttem. Közben megtisztítottam és kockákra vágtam kb. 1,5 kg krumplit. Finomra vágtam 2 fej hagymát és 1 nagy gerezd fokhagymát, valamint felkarikáztam kb. 20 dkg száraz kolbászt.

2 ek olívaolajon kis lángon kisütöttem a kolbász karikákat, kiszedtem, visszamaradt zsírjában puhára pároltán először a vöröshagymát, majd hozzáadtam a fokhagymát. Kb. 1 perc pirítás után megszórtam pirospaprikával (jó, ha van füstölt is, én egyszerűen nem találtam az enyémet :O )

Hozzáadtam a meghámozott, felkockázott kápia paprikát, 1 nagyobb, apróra vágott paradicsomot, felöntöttem 2 dl száraz fehérborral és hagytam kicsit összefőni. Beletettem a krumplit és annyi vizet öntöttem rá, hogy épp ellepje. Sóztam és adtam még hozzá 1 leveskockát is. Fedő alatt hagytam, amíg a krumpli megpuhult. Ekkor levettem a fedőt és hozzáadtam a kolbász karikákat. Már fedő nélkül főztem tovább, amíg kellően besűrűsödött.

1 megjegyzés: