2022. február 12., szombat

Azannya lazannya :D

 Sokáig nem vonzott a lasagna. Meggyőződésem volt, hogy én azt nem szeretem. Egészen addig, amíg a férjem születésnapi ajándéka gyanánt voltunk Rómában. Az ottani szállásunk konyháján volt a kínálatban lasagna is. Esküszöm, én olyan finomat még életemben nem ettem! Nem voltunk ott, csak talán 4 napot, de minden nap azt ettem...

Volt már pár kísérletem, de AZT meg sem közelítette. A mai már közelíti :)


Először 2 fej vöröshagymát apróra kockáztam és kevés olajon elkezdtem párolni. Pár perc után tovább pároltam 2 szál reszelt sárgarépával és 1 gerezd áttört fokhagymával. Hozzáadtam 1/2 kg darált húst. Fűszereztem sóval, borssal, oregánóval, bazsalikommal majoránnával. Hozzáöntöttem 250 ml passata-t és fedő alatt kis lángon főztem kb. 25 percig.
10 dkg vajat olvasztottam egy másik lábosba, megpirítottam rajta 10 dkg lisztet és felengdtem óvatosan, állandó keverés mellett 1 liter tejjel. Sóztam borsoztam, szerecsendióval és toszkán fűszerkeverékkel ízesítettem, kevergetve besűrítettem. 10 dkg parmezánt olvasztottam bele.


A tepsi (vagy jénai) aljára először jó 2 merőkanálnyi sajtos besamelt mertem. Ráraktam egy sot lasagna-lapot, maj nem spórolva, a húsos ragu került. Kezdődött elölről: besamel, lasagna-lapok, húsos ragu. A legfelső réteg lasagna lapra besamel került és ráreszeltem kb. 25-30 dkg parmezánt. 20-25 percre betoltam a 180 °C-os sütőbe.

Voilá....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése