2014. április 24., csütörtök

Medvehagymás túrógombóc baconnal és medvehagyma mézzel

Volt még itthon medvehagymám, valamit kezdeni kellett vele, mert sajnáltam volna kidobni! Kacérkodtam már ezzel a recepttel, mert izgalmas számomra az édes-sós párosítás. Csak ehhez még be kellett szereznem a Medvehagyma mézet. Némi keresgélés után a neten, találtam is ilyet. Hát, ez lett belőle! Próbáljátok ki, nagyon finom, különleges étel. hamar elkészül, ami nekem fontos volt egy fárasztó ügyelet után:



Fél kiló túrót morzsásra kevertem egy nagy csipet sóval és 4 tojás sárgájával, kb. 5 apróra vágott medvehagymalevéllel. Hozzámértem 10 dkg búzadarát és egészen lazán belekevertem a 4 tojásfehérjéből vert laza habot. Ez azt jelenti, hogy nem vertem fel keményre, csak annyira, hogy a tál alján már ne legyen folyékony fehérje. Hagytam állni egy bő órát. Közben kb. 10 dkg bacon szeletet minden zsiradék hozzáadása nélkül ropogósra sütöttem és hagytam kihűlni. A túróból kisebb gombócokat formáltam vizes kézzel és sós vízben kifőztem őket. Amikor már feljöttek a víz színére, még hagytam főni őket 2-3 percig. Tálra szedtem és meglocsoltam a bacon kisült zsírjával. Rászórtam a morzsásra tört bacont és meglocsoltam gondolatnyi medvehagyma mézzel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése