2020. január 5., vasárnap

Kombe - mascarpone-s kolbászkrémmel

Évekkel ezelőtt készítettem először kombe-t, akkor egy ideig nagyon sokszor sütöttem. Majd feledésbe merült. Most valahol megint találkoztam vele és ma megsütöttem. Holnap egész nap dolgozom, jó lesz vinni belőle magammal :)


3,5 dl langyos tejet és 1 dl langyos vizet összekeverünk, teszünk bele 1 kockacukrot és belemorzsolunk 2,5 dkg élesztőt. Félretesszük kb. 10percre, amíg felfut. Ekkor beleszitálunk 65 dkg lisztet, 1 tk sót, néhány tekerésnyi őrölt borsot és kenyértésztát dagasztunk belőle. Nyilván géppel egyszerűbb, én kézzel csináltam, hamar összeállt. Akkor jó, amikor már nem ragad a kezünkhöz.
3 egyforma cipóra osztjuk és félretesszük, amíg elkészítjük a tölteléket.


Kb. 10 dkg füstölt vagy lángolt kolbászt késes aprítóban ledarálunk. Összekeverjük 25 dkg mascarponéval, 2-3 ek tejföllel, kevés sóval és 5-6 dkg reszelt sajttal. Megolvasztunk 10 dkg vajat.
Az egyik tésztát kinyújtjuk tetszőleges méretűre (hajtogatni fogjuk, tehát ne legyen túl kicsi). Áttesszük egy deszkára. Megkenjük az olvasztott vaj felével. Kinyújtjuk ugyanakkorára a következő tésztát, ezt rátesszük az előzőre. Megkenjük a mascarponés kolbászkrémmel és befedjük a harmadig tésztából nyújtott lappal. Megkenjük a maradék vajjal.
Először balról, majd jobbról is középig hajtjuk a tésztát, majd alulról és felülről is középig. Nyújtófával kicsit ellapítjuk, majd félbehajtjuk, mint egy könyvet. Tepsibe emeljük és letakarjuk egy konyharuhával. 1 órát hagyjuk kelni. Háromszögekre, vagy kockákra vágjuk, tojással lekenjük és szezámmaggal, lenmaggal, vagy bármivel, amit szeretünk megszórjuk. Én fekete szezámmaggal szórtam meg.


A sütőt 180 fokra kapcsoljuk, ezzel egyidőbe a kombét betoljuk a sütőbe és szép pirosra sütjük.

Narancsos-almás pite Katától


Kata barátnőm/kolléganőm hozott múltkor be a munkahelyünkre ilyen narancsos almás pitét. Azóta kunyerálom tőle a receptet. Félek, többé nem készítem másként! Annyira különleges ez az ízkombináció! :) Fiacskám tegnap be is tolta szinte a fél tepsivel :D


Tészta: 40 dkg finomliszt, 20 dkg vaj, 12 dkg porcukor, 1 cs sütőpor, 2 cs vaníliás cukor, 2 ek tejföl, 1 tojás + a tetejére 1 tojássárgája, csipet só, reszelt citromhéj (illetve narancshéja az almásba)

Töltelék: 2 ü meggybefőtt, vagy 1 ¼ kg alma, 1 narancs leve


A gyümölcsöt cukorral és fahéjjal (narancslével) összepároljuk, kihűtjük. A tésztához a száraz hozzávalókat jól elkeverjük. Hozzáadjuk a tojást, a tejfölt és fokozatosan belemorzsoljuk a vajat. Könnyen gyúrható tésztát kapunk. 15 percre hűtőbe tesszük. Elfelezzük. Egyik felét tepsibe simítjuk, rátesszük a tölteléket, befedjük a másik tésztával. Megszurkáljuk, 180 fokos sütőben pirosra sütjük.


2020. január 4., szombat

Marokkói sós citrom

Megjelent a Meyer citrom, megint meg fogok hülyülni! :)))) Ez a marokkói sós citrom nagyon finom salátákba, és marokkói ételekbe.
De mit is tudunk a Meyer citromról? Azon kívül, hogy az utóbbi pár évben a gasztronómia sztárja lett.
Citromféle, citromként árulják. Narancsosabb színű, mint a megszokott citrom, kicsit gömbölyűbb és simább a felszíne. Rendkívül lédús és kevésbé savanyú, mint a citrom. Nagyon jól passzol krémekbe, süteményekbe, sőt a lemon curd (angol citromlekvár) is különlegesen finom belőle!
Kalifornia szimbóluma a Meyer citrom, mely nevét Frank N. Meyerről kapta. Frank Nicholas Meyer 1875-ben született Hollandiában.1901-ben emigrált Amerikába, mezőgazdász képesítést szerzett. Sokat utazott Ázsiába. 1907-ben peking közelében, egy kis faluban meglátott egy kis fát, amin élénksárga gyümölcsök nőttek. Hosszú és érdekes Mr. Meyer története, röviden talán elég annyi, hogy ő honosította meg Kaliforniában ezt a citromot, amit aztán róla neveztek el. És akkor mutatom az egyiptomi sós citromot:


Ehhez a mennyiséghez 20 szép, nagy Meyer citrom kellett. Ez az üveg kb. 1,5 literes.
A citromokat keresztben bevágtam az aljáig, de nem vágtam át őket teljesen. Nagyszemű sóval jól megtömködtem őket a vágások mentén és viszonylag szorosan az üvegbe ültettem őket. Babárlevelet és egész koriandert szórtam rá és teljesen feltöltöttem az üveget Meyert citromlével. A tetejére került még 1 ek extra szűz olívaolaj.


Most 3 napig pihen így a konyhában, majd hűtőbe kerül és csak várni kell, amíg jól összeér. Ez kb. 30 nap. Minden nap érdemes felrázni.

2020. január 1., szerda

A szerencsehozó lencseleves

Mint karácsonykor a bejgli, oly annyira "kötelező" újévkor a lencse. A lencse lapos szemei olyanok, mint a pénzérmék. És sok van belőlük. Ha lencsét eszünk, pénzesőben lehet részünk! :) Ráadásul a néphit azt tartja szépít is, így ennyi jó tulajdonsága mellett bűn lenne kihagyni! Szóval, én mindent megtettem a szépségem és gazdagságom érdekében! Tegyetek Ti is így! :))) Ez, a minden évben elkészülő leves tényleg nagyon finom! :)

Adjon Isten
Adjon Isten új évet,
Az új évben egy új széket,
Adjon elé asztalt, nagyot,
Terítéket, szép gazdagot!
Mindennapi kenyerünket,
A székünkön a helyünket,
Asztal körül helyet másnak,
Helyet az egész Világnak!
Adjon Isten jó szándékot,
Tiszta szívből ajándékot,
Erőt, tudást, akaratot,
Fehér lelket, patyolatot!
Adjon néktek békességet,
Szorgalmat, jó egészséget,
Igaz társat, hű barátot,
Tiszta házat, jó kabátot!
Jó kabátban jó nagy szívet,
Jó nagy szívben igaz hitet,
Igaz hitben igaz éltet,

Adjon Isten boldog évet!


20 dkg átmosott lencsét, 2 babérlevet kuktába szórtam és felöntöttem bőven vízzel. Odatettem főni, a kukta sziszegésétől számítva kb. 20 percig főztem, majd lehúztam a tűzről. Amikor elhallgatott és kissé lehűlt, kinyitottam. Szórtam bele 2 nagyobb felkockázott borgonyát és kb. 20 dkg felkarikázott füstölt kolbászt. Sóval, vagy Vegetával ízesítjük és visszatesszük a tűzre, de a már nem kell a tetejét rátenni. Kevés olajon megkaramellizálunk 1 tk cukrot, rászórunk 1 apróra vágott vöröshagymát, 1 gerezd áttört fokhagymát, kissé átsütjük, majd megszórjuk 1 ek liszttel, sötét rántást készítűnk belőle. Ezzel kicsit besűrítjük a levest. Ha kell, sóval, cukorral javítunk az ízén és ecettel tesszük pikánssá. Tálaláskor tejföllel meglocsoljuk.

A tegnap este sült friss kenyérkével tálaltam:


Gesztenyés pohárkrém

Süniskanálnak nem lehet ellenállni! Olyan csoda fotókat tesz fel - és persze olyan csoda recepteket -, hogy az ember azonnal el akarja készíteni! Ma még a semmittevés van napirenden, a mélyhűtőmben volt még egy csomag aszalt narancsos gesztenyepüré. Gondoltam, nem ronthatom el vele... Még nem kóstoltuk, majd a szerencsehozó lencseleves után :)


A desszert receptjét a felső linken megtaláljátok! :)