2023. március 26., vasárnap

Sült paradicsomos pappardelle

 Ma egyik fióka sem jön, kettesben vagyunk. Mivel a férjem annyira nem lelkesedik a hús-ételekért, valmai finom, de könnyű ebédet akartam készíteni, lehetőleg kis ennyiséget, mert kidobálni egyszerűen semmit nem vagyok hajlandó!

Volt itthon 1 csomag 25 dkg-os pappardelle tésztám. Egyébként is ez a kedvenc tésztafélém, most úgy gondoltam, ennyi elfogy és mi sem tesz neki jobbat, mint egy fitom paradicsomos, mascarpone-s szósz :)


1 kisebb vöröshagymát apróra vágunk és olajon megfonnyasztjuk. Hozzáöntünk 1 doboz hámozott, aprított paradicsomot. Fűszerezzük sóval, fehér borssal, bazsalikommal, én tettem még hozzá Toszkán fűszerkeveréket is és 1 mkk fokhagymakrémet. Amikor már rottyant egyet, hozzáadunk 10 dkg (1 csomag) bébispenótot)  is. Csak addig főzzük, amíg a spenót összeesik. Még keverünk hozzá 2-3 ek mascarponet és jól összeforraljuk. A kifőtt tésztával összeforgatjuk, tűzálló tálba borítju, a tetejére mascarpone-t kanalazunk és összesütjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése