2014. június 24., kedd

Egy, megérett a meggy...

A tanyán van két meggyfám. Az egyik kint az utcán, a ház előtt. A másikat én ültettem, ő a "kicsi". Ez a "kicsi" érik valamivel előbb, mint az utcai. És erről a "kicsi"ről kb. 30 kiló meggyet szüreteltem. Persze, nálam semmi nem megy simán. Létra is kellett a mutatványhoz, amit a zuram fogott, mert elég billegős a talaj. :) Mikor már jól teleszedtem egy kast, még nyúltam egy gazdagon megrakott ágért, majd ezzel a mozdulattal borítottam a földre mindazt, amit már leszedtem. Így  ketten négykézlábaztunk a fűben és szedtük össze mindet. Hálát adok az Égnek, hogy a kinti fa még nem érett be teljesen, mert semmiféle energiám nem lett volna azt is szedni. És még így is félő, hogy java része rajta marad majd.
Az egyik kosár meggy:
  

Készítettem belőle dzsemet, aszaltam  és a kedvenc Vajas meggyes pitémet is megsütöttem némi csokival felturbózva:


Ennek a receptjét sok éve kaptam egy akkori kolléganőmtől és mindenki odáig van tőle, aki már kóstolta. Nagyon egyszerű:
25 dkg vajat(!) habosra kevertem 25 dkg cukorral, majd egyenként belekevertem 3 tojást és 3 tojás sárgáját. Hozzáreszeltem 1 citrom héját, majd belekevertem 25 dkg lisztet is. Most szórtam hozzá legalább 5-6 dkg csokilencsét. Kivajazott tepsibe simítottam a tésztát, tetejét megszórtam magozott meggyel és 180 fokos sütőben megsütöttem.
Már nincs belőle....
 

3 megjegyzés:

  1. Nem is Te lennél! :D Azért megnéztem volna ezt a négykézlábazást! :D A süti pedig biztosan csudafinom! :))

    VálaszTörlés
  2. Ezt a meggyest megvettem, nagyon tudsz!
    Aszalóval aszaltad a meggyet - gondolom magozva!
    Marika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, aszalóval aszaltam, előtte magoztam. És már alig van belőle... :(

      Törlés