2016. március 26., szombat

Áldott húsvétot Mindenkinek!

Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emlékére.
A zsidó vallásban Pészachkor ( jelentése elkerülni, kikerülni ) ünneplik az egyiptomi rabságból való szabadulást. Magyarul a kovásztalan kenyér (macesz) ünnepének is nevezik, mert a fáraó annyi időt sem hagyott a zsidóknak az Egyiptomból való távozásra, ameddig a kenyerüket megkeleszthették volna, ezért a vízből és lisztből gyúrt kelesztés nélküli maceszt (pászkát) ették. Eredetileg a két ünnep időben egybeesett, majd 325-ben a niceai zsinat a keresztény húsvétot a tavaszi napéjegyenlóség (március 21.) követő első holdtölte utáni vasárnapra tette.  Az ünnepet megelőző 40 nap a nagyböjt,
Jézus 40 napos pusztai böjtjének emlékére,a felkészülés, a lelki és testi megtisztulás ideje. 

Számos európai nyelvben a zsidó Pészachból eredeztetett szavak a Húsvét megfelelői: Pascua (spanyol), Páscoa (portugál), Pasqua (olasz), Paque (francia), Paste(román).
Főleg germán nyelvterületen viszont az
Ostara istennő (a túlvilág istennője, ünnepe a tavaszi napéjegyenlőségkor volt) nevéből eredő Easter, Oster elnevezés honosodott meg, mely a kereszténység előtti, pogány tavaszünnepekre emlékeztet.
No, ennyi elég is a húsvét eredetéről, még több információ ITT.  

Napok óta készülődöm és nagyjából el is készültem mindennel. Egy kis ízelítő képekben. Ha valaminek kéritek a receptjét, írjatok és beírom! :)





1 megjegyzés:

  1. kedves sherpa! nasgyon jol esett ahogy megemlekeztel a husvet jellegerol.miutan en zsido vagyok es nem unneplem a kereszteny husvetot igy nekem ez nem aldasos unnep, DE ahogy te tiszta szivvel visszavezetted az eveket nagyon igazi kritien/kereszteny/ modon irtal le mindent. nagyon nagyon jol esett. es neked es kedves csaladodnak egy nagyon kellemes es ahoigy te irod aldot husvetot kivanok. en az unokakkal majd tojasokat fogok keresni. udvozlettel judit /oma/

    VálaszTörlés