2014. március 30., vasárnap

Tinnye és egy szuper recept

Gyönyörű idő volt hétvégén, ezért úgy döntöttem, épp ideje megnéznem a legjobb barátnőm házát. Tinnyére költözött. Ismerem őt annyira, hogy biztos lehettem benne, hogy fantasztikus otthont varázsolt a kis parasztházból. Nem csalódtam! Tinnye is gyönyörű, a ház is szép, na de ahogy berendezte... Azt hiszem a képek nem adják vissza tökéletesen, de némi ízelítőt tudok nyújtani belőle. A bútorok nagy részéhez annyi közöm van, hogy Ágóval együtt vadásztuk össze őket a Vaterán.
 Amíg a kertben napoztunk, az egyik szomszéd hozott nekünk süteményt. Egyik fele meggyes, a másik fele almás volt. Még langyos volt, amikor rávetettem magam és ezzel a lendülettel mentem is a receptért. :) Nem kicsit mulattak rajtam a szomszédok! :) Próbáljátok ki, mert nagyon-nagyon finom!

2014. március 27., csütörtök

Pácolt feta medvehagymás pestoban

Nem először - és gyanítom nem utoljára - estem szerelembe egy fotóval és az ott található recepttel.  Györgyusz barátném, a Csak mert szeretem blog háziasszonya mutatta be ezt a finomságot. Két dolgot szeretnék ehhez hozzáfűzni. Az egyik, Györgyusszal meglévő barátságom. Blogger találkozón ismertük meg személyesen. Az első találkozásunk azt hiszem olyan volt, mint bárki mással egy ilyen találkozás. Aztán a Facebook gasztro-s csoportjaiban nagyon gyorsan felvettük egymás stílusát és ütemét, így nagyon vicces pillanatokat éltünk át, szerintem mindketten néha gurultunk a nevetéstől a gép mellett, családjaink nem kis megrőkönyödésére. :) Aztán a következő blogger találkozóra már együtt mentünk. Amikor két belépőt nyertem a Konyhakiállításra, Györgyuszt hívtam magammal és szerintem itt már mindketten tudtuk, hogy nagyon jó barátság szövődött közöttünk. Azóta együtt mentünk megvenni ezt a csoda kis üveget, amibe került ez a finomság, mert Györgyi tudta, hogy milyen régóta vágyom egy ilyen üvegre. Utána leültünk kávézni és ismét jókat derültünk, meg jókat szomorkodtunk is az egymással megosztott történeteinken.
De vissza erre a pesto-ra. Mindent úgy csináltam, ahogy a fenti linken elolvashatjátok. Most a hűtőben van és szeretném, ha elállna húsvétig, amikor kényeztetném a családomat vele! :) Köszi Györgyusz - úgy mindent! :)

2014. március 23., vasárnap

2014. március 22., szombat

Copfos kifli

Ezzel a csodaszép és csodafinom kiflivel ezúttal Illéskrisz indított egy jó nagy cunamit a bloggerek körében. Nem én vagyok az első, aki szinte azonnal megcsinálta azután, hogy Kriszti közreadta. :)
Ami számomra a képen még fontos, az a receptfüzet, a Nagymamám kézírásával! :)




2014. március 16., vasárnap

Őznyelv

Na, ez nem az a fajta, amihez megöljük az őzet! :) Ez egy olyan sütemény, amivel el lehet vacakolni jó sokat, de higgyétek el, megéri! Egyszerűen nem lehet abbahagyni az evését! :) Azt hiszem, húsvétkor is megfordul nálunk...

Diós-rahátos szelet

A Facebookon Csató Anna osztotta meg ezt a gyönyörűséges süteményt. Újra elkapott az az ismerős érzés, hogy MUSZÁJ megcsinálnom! :) A bökkenő ott volt, hogy na de honnan szerezzek rahátot? Marka barátnőm sietett a segítségemre, amikor ment az Ázsia boltba, vett nekem és elhozta a munkahelyemre. Hát, igen, Marka ilyen! :)))) Úgyhogy  a sütikét Anna mellett neki ajánlom sok szeretettel:


2014. március 15., szombat

Vadász nokedli és sajtos hajtovány

Élvezem az itthon létet. Sok mindent terveztem mára, de aztán a konyhában rekedtem.:) Főztem egy finom csirke húslevest a zuramnak, utána pedig Vadász nokedlit. Volt már receptem hozzá régebben is, de teljesen megfelejtkeztem róla. Viszont Ági nemrég közzétette és azonnal eldöntöttem, hogy a tojásos nokedlit imádó családomnak elkészítem. Ráadásul még mindig medvehagyma szezon van. Próbáljátok ki, mert leírhatatlanul finom! :)


Kiolvasztottam jó sok füstölt szalonnát - ezúttal nem bacont! -, majd megpirítottam rajta egy fej apróra vágott hagymát. Hozzádobtam kb. 20-25 dkg nagyobb darabokra vágott gombát (sima csiperkét, mert nem volt vargányám) és egy nagy csokor medvehagyma háromnegyedét.  Pár percig pirítottam együtt őket, majd beleforgattam a 2 tojásból készült nokedlit. Hozzáadtam legalább 25 dkg vegyes sajtot kockákra vágva, átkevertem, amikor már pókhálós lett, tálaltam. tetejét is megszórtam medvehagymával.

Azután a ma délelőtti alkotásom a sajtos hajtovány is. Ezt is elég régen csináltam, pedig ennek is mindig nagy sikere szokott lenni. Sonkával, kukoricával és bármivel tölthető, ami van a fridzsiderben, most csak sok füstölt sajttal készült.
Kenyérsütőbe beleöntöttem 3 dl langyos tejet és 1.5 dl olajat. Rászórtam 80 dkg lisztet, amit elkevertem 1 cs sütőporral. Közepébe mélyedést készítettem, ebbe belemorzsoltam 1 kocka élesztőt, majd ráöntöttem 1 dl langyos tejet. A többit a kenyérsütőgép dagasztó programja végezte. Amikor kész lett, lisztezett nyújtólapra tettem a tésztát és négyfelé osztottam. Egyenként kinyújtottam kb. 30x40 cm-re. Amíg dolgozott a kenyérsütőgép, addig elkészítettem a tölteléket. 25 dkg vajat habsora kevertem 2 tojássárgájával és 25 dkg reszelt füstölt sajttal. Minden kinyújtott lapra kentem tölteléket. Feltekertem, mint a bejglit, majd apró háromszögeket vágtam a rudakból. Sütőlemezre rakosgattam őket. Le lehet kenni tojással és meghinteni reszelt sajttal, ezt most én nem tettem. Általában még melegen el szokott fogyni. Hogy ez most mégsem így lett, az annak tudható be, hogy a fiam nincs itthon... :)

2014. március 9., vasárnap

Medvehagymás palacsinta

Napokban volt a nemzetközi palacsinta-nap. Ennek kapcsán őrölt palacsintázásba kezdett a blog-társadalom.:) Én meg csak csemegéztem a jobbnál-jobb receptek között. Így találtam erre a receptre.


Medvehagymás pogácsa és egy gyökér kenyér

Tombol a medvehagyma szezon és persze én sem maradhattam ki! Ebédhez is felhasználtam és megsütöttem ezt a pogácsát, amit Györgyusz barátnőmnél láttam meg. Ha a hegy nem megy Mohamedhez... Mivel Györgyusz nem sütött nekem ilyen pogácsát, kénytelen voltam magam. Magad uram, ha szolgád nincsen :)


Újabb blogkóstoló

Egyre jobban szeretem ezt a játékot. Izgalmas blogokban lapozgatni és olyan finomságokat felfedezni, ami új. A legutolsó blogkóstolót SüniSüti hirdette meg. Ildikót nyertem meg, akinek blogján alig tudtam választani a sok finomság közül. Végül, erre a Citromos-kókuszos pöfetegre esett a választásom. Csokisat és fehér csokisat már csináltam, ez izgalmasnak tűnt. És tényleg az! :) Mindent ugyanúgy csináltam, kivéve, hogy a margarin helyett vajat használtam. Mostanában nincs túl sok bizalmam a margarinhoz, ezért, ha lehet,  cserélem vajra.



2014. március 6., csütörtök

Meghívó nőnapra, szombaton, 20% kedvezménnyel

Ha olvastátok a Konyhakiállításról a bejegyzésemet, akkor talán észrevettétek azt a standot, ami engem teljesen megfogott. Nos, azóta sem eresztett, így felkerestem az üzletet, ami a XII. Kiss János altábornagy utcában van. Higgyétek el nekem, egyszerűen nem volt kedvem kijönni a boltból. Az a sok csodaszép dolog, ami ott látható, azt talán nehéz szavakba önteni. Azt hiszem, egyszerűen egy életérzést sugároz minden, egy olyan életérzést, amiben élni akarunk, ahová tartoznunk kell. Hiszem, hogy bizonyos tárgyak megszólítják az embert. Viszont, ha ebből indulok ki, ebben az üzletben egész kakofónia fogadott... Szombaton, március 8-án nőnapi buli lesz az üzletben és előtte. Finom kávéval várják a látogatókat és azok, akik vásárolnak, még 20% kedvezményt is kapnak. Látogassatok el, érdemes! Ha ízelítőt szeretnétek ebből az életérzésből, amiről most beszélek, itt megtehetitek! :)  És akkor még egyszer a stand, ami úgy megfogott engem a kiállításon és a csodaszép macaron-os tányér, ami azóta persze már átköltözött hozzám! :)



2014. március 1., szombat

Konyhakiállítás 2014

Az úgy volt, hogy nyertem két belépőt a háromnapos konyhakiállításra a Receptvarázs játékán, amire beküldtem két palacsintareceptet is. El is feledkeztem róla, amikor kaptam egy e-mailt, hogy nyertem ezt a két belépőt. A zuramat mégsem vihettem el, mert nem élvezte volna olyan nagyon, viszont blogger-barátnőmet Györgyit nem kellett sokat győzködni. Így együtt nekiindultunk. Szerencsére ökörségért ő sem megy a szomszédba, így igen jókedvűen telt az idő... Csodaságokat láttunk! Megbeszéltük, hogy bármelyikünk is nyeri a lattó ötöst, az megcsinálja a másik konyháját (ami alaphangon 60 nm). Nagyjából 100-150 millából már takaros és kényelmes kis konyhát lehetne rittyenteni! :) Begyűjtöttünk mindenféle prospektusokat, hogy tudjunk majd miből válogatni :) Délután 3-kor Gabojsza tartott bemutatót az egyik standnál, isteni finom vörös lencse pástétomot lehetett kóstolni különböző olajokkal megbolondítva. De inkább képeket mutatok

SousVide készülékeket mutattak itt be és lehetett kóstolni a benne készült finomságokat. Megjegyzem Györgyi nagyon otthon van a témában, a chef-nek is feltűnt.:)

Ebbe a konyhabútorba nagyon beleszerettem. Na, csak legyen meg az a konyha! :)

Citromkrémes pite

Ma két barátnőm költözött a konyhámba. A leves Györgyusztól származik, nemsokára találkozom vele, el is mndom majd neki, hogy mennyire finom!
Az én édes barátosném, Marka alkotta meg ezt a csoda-sütit. Merthogy tényleg az! Már a leírásból is éreztem, hogy ez nem lehet rossz, de minden várakozásomat felülmúlta.  Csak egy picit változtattam a recepten, de ezt le is írom.